Isten éltessen sokáig, Kiki!

Isten éltessen sokáig, Kiki!

Tizenharmadik születésnapját ünnepli Grádvohl Kristóf.

Kiki Szombathelyen született, 2009. október 8-án. Még nem volt hét éves, amikor Sárváron elkezdett futballozni. Három év sárvári játék után a Lurkó UFC-hez igazolt, onnan pedig 2020 nyarán az Illés Akadémiára került. Első találkozóját 2020. szeptember 4-én játszotta: a zöld-fehérek az Üstökös FC Győr ellen 9–1-re nyertek, Kiki szerezte a hatodik találatunkat. Azóta összesen már 51 alkalommal húzhatta magára az Illés Akadémia mezét és 35 gólt szerzett.

Kikiről Nagy László, az U14-es csapatunk vezetőedzője adott jellemzést:

Tavaly nyáron kezdtük el a közös munkát Kikivel, akitől az elmúlt egy év során rengeteget kaptam vissza játékosként és emberileg is. Kiváló technikai adottságai mellett kombinatív játékban is erős, játékintelligens, olvassa a játékot. Edzésmunkája példaértékű, mérkőzéseken egyre jobban teljesít. Jelenleg fizikálisan gyengébb, mint az átlag, ezt játéktudásával kompenzálja. Ha megmarad a kitartása, alázata és testi adottságai is lehetővé teszik, akkor szép jövő elé nézhet.