Isten éltessen sokáig, Hunor!

Isten éltessen sokáig, Hunor!

Ma 17 éves Horváth Hunor.

Székesfehérváron született, nyolcévesen pedig a Polgárdi VSE-ben kezdett el játszani. 2013-ban került át a Főnix-Gold csapatához, onnan pedig hamarosan a Videotonhoz. 2017. augusztus 26-án debütált az országos I. osztályban, amikor 7–0-ra legyőzték a Grosics Akadémiát. A piros-kékeknél alapember lett: az U14-eseknél bajnoki címet ünnepelhetett, 28 találkozón 11 gólt szerzett. 2018. március 24-én már az U15-ös korosztályban is számítottak rá – ahol a következő szezont végig is játszotta. 27 meccsen háromszor talált be. A tavalyi „csonka” bajnokságban 19 alkalommal vehette magára a fehérváriak mezét – csapatával a második helyen állt a II. osztályban a májusban befejezettnek nyilvánított pontvadászatban. Múlt nyáron került Szombathelyre: 2020. augusztus 29-én játszotta első meccsét zöld-fehérben. Az U17-esek tíz találkozójából kilencszer játszott – és minden bizonnyal ott lesz a jövő héten is a csapatban, amikor az Illés Akadémia pótolja az MTK elleni, őszről elhalasztott ütközetét.

Hunorról az U17-es csapatunk vezetőedzője, Sátori Barnabás adott jellemzést:

Szélső védőként támadásban átlag feletti teljesítményre képes. Jó ütemű felfutásokkal, kombinációkkal, és abból történő beadásokkal tud veszélyt jelenteni az ellenfél kapujára. Leginkább a labdavesztések utáni visszazárásokban és a védekező helyezkedésben kell fejlődnie.