Isten éltessen sokáig, Emi!

Isten éltessen sokáig, Emi!

U17-es csapatunk játékosa, Csejtei Emília ma ünnepli 16. születésnapját.

Emi 2006.június 9-én született Szombathelyen, a labdarúgást pedig 2011-ben kezdte a Viktória FC-ben. Saját nevelésű játékosunk, aki a korosztályokat végigjárva hatalmas fejlődésen ment keresztül, jelen pillanatban az U17-es csapat meghatározó tagja. 2022.május 27-én, a Haladás-Viktória FC – MTK Budapest NB I-es bronzmérkőzésen már a felnőtt csapat keretében is helyet kapott, emellett pedig az U17-es korosztályos nemzeti csapatban is rendre számít rá Schumi Dorottya szövetségi kapitány, ahol már gólokat is szerzett.

 

Győrffy Mátyás vezetőedző gondolatai Emiről:

Emi szombathelyiként a szemünk láttára nevelkedett, nőtt fel. Egy rendkívül tehetséges játékos, aki jó úton jár afelé, hogy sokra vigye. Céltudatosság jellemző rá több fronton is, a tanulásban és a futballpályán is jó teljesítményre képes