Isten éltessen sokáig, Áron!

Isten éltessen sokáig, Áron!

Kopácsi Áron ma ünnepli 18. születésnapját.

Áron Veszprémben született, 2006. január 10-én. Hatévesen lett a Veszprémi Foci Centrum USE csapatának igazolt labdarúgója, ahonnan aztán Felcsútra került a Puskás Akadémiára. 2020 nyarán költözött – testvérével együtt – az Illés Akadémiára. Éppen a PAFC ellen játszotta első meccsét zöld-fehér szerelésben, 2020. augusztus 29-én. Első találatát 2020. október 10-én szerezte meg: Diósgyőrben játszottunk, Áron a 28. percben talált be, 3–0-ra alakítva az eredményt a javunkra, végül pedig 5–1-re győztünk. A mai napig 73 alkalommal öltötte magára az Illés Akadémia mezét, ezeken a meccseken 15-ször talált be. Ötször már a Haladás II. dresszét is viselhette, és 2 gólt szerzett.

Áronról az U19-es csapatunk vezetőedzője, Horváth András adott jellemzést:

Még az U17-es korosztályban Katona Pisti, Horváth Arni és Áron voltak a kiemelt játékosok – közülük Pisti és Arni már bemutatkozhattak az NB II-es Haliban, Áront azonban sajnálatos sérülés hátráltatta a magunk mögött hagyott őszön. Tehetsége és adottsága alapján már a nagycsapat figyelmét is felkeltette – remélem, hogy nem lesz többé már olyan problémája, ami gátolja ennek a kiteljesedését. Nagy munkabírású, a befejezésekhez sokszor odaér, ráadásul ki is használja azokat – rendkívül ritka ez a kombináció. Arra az útra kell lépnie, ami a felnőttek közé vezeti.