Isten éltessen sokáig!

Isten éltessen sokáig!

Olasz Barnabás ma ünnepli 16. születésnapját.

Nagykanizsán született, és 4 éves korában lett a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő igazolt játékosa. Három esztendő elteltével a fürdőváros másik egyesületéhez, a Zalakaros SKK csapatához került, majd 2016-tól egy évet eltöltött a ZTE együttesében is. Innen került az Illés Akadémiára. 2017. szeptember 15-én éppen szülővárosában játszotta első bajnokiját: lehúzta a rolót, 5–0-ra győztünk. Első szezonjában máris alapember lett az U13-as I. osztályban, ahol végül ezüstérem került a nyakába. A 2018/2019-es kiírásban az U14-ben 22-szer védett, sőt nem sokkal a 14. születésnapja után már az U15-ben is bemutatkozhatott. A tavalyi – csonka – pontvadászat során három korosztályt is szolgált. Kilencszer az U15-ben, háromszor az U16-ban, sőt, egyszer az U17-ben is játszott. Az idei bajnokságban eddig négy alkalommal védett az U16-os együttesünkben.

Barni teljesítményét Kovács László jellemezte:

Kapusunk nagy fejlődésen ment keresztül. Edzésen maximális munkára törekszik, viszont a lábbal való gyors játékon javítania kell. A ziccereket jó érzékkel hárítja.

Rózsa Dániel kapusedző is kifejtette véleményét:

Barni nagyon céltudatos kapus, valamennyi gyakorlatot maximális erőbedobással hajtja végre. Látni rajta, hogy minden nap fejlődni szeretne. Erőssége a ziccerhelyzetek hárítása. Megvan benne a kellő alázat a további előrelépéshez.