Isten éltessen sokáig!

Isten éltessen sokáig!

Ma ünnepli 15. születésnapját Bonchis Olivér!

 

Öt éves volt, amikor a Lurkó UFC edzéseit kezdte el látogatni, aztán a 2017/2018-as idényben már az Illés Akadémia csapatában szerepelhetett. 2017. szeptember 24-én debütált az U12-es bajnokságban, a zöld-fehérek az SC Sopront verték meg 1–0-ra. Egy hét múlva már gólszerzőként is ünnepelték őt a társak: a Király SZE otthonában 7–1-re nyertünk, Olivér rúgta az ötödiket. Kilenc meccsen kapott lehetőséget, négy gól van a neve mellett. A bajnokság végén bronzérem került a nyakába.

A következő évben már az U13-asok között játszott, 22 mérkőzésen 3 gólt ért el, és ezt a küzdelemsorozatot is a 3. helyen zárta csapatával.

A tavaly tavasszal félbeszakított bajnokságban már országos szinten mutathatta meg tudását: 14 találkozón játszott az U14-esek között, és végül a 6. pozícióban fejezte be a 2019/2020-as szezont.

A tavaly augusztus végén elindult sorozatban eddig nyolcszor játszott, mindig kezdőként számolt vele Németh Richárd.

A vezetőedző így jellemezte Olivért:

Csupaszív játékos, igazi csapatember. Fizikálisan rendben van, sokat érett a játéka, ám mint sokaknak, neki is van még hová fejlődnie technikailag is.