Ismét örömfocit játszottak ifjú akadémistáink

Ismét örömfocit játszottak ifjú akadémistáink

Hat egyesület, tizenkét U7-es csapata lépett pályára a veszprémi regionális fordulóban.

Az U7-es korosztályban a házigazda veszprémieken kívül a Gyirmót, az ETO FC Győr, a Király SE, a Mosonmagyaróvár, valamint az Illés Akadémia indított két-két csapatot. Az őszi szezon negyedik regionális bajnoki fordulójában Szabó Róbert edző a Németh Olivér, Markó Hunor, Mihályfi Milán, Szovák Marcell, Szárnyas Marcell, Kummer Csanád, Poór Zétény, Pungor Dominik, Wirth Koppány, valamint Polgár Kornél alkotta „tízekre” számíthatott.

Büszke vagyok a gyerekekre egytől-egyig. Amit ebben a korosztályban el lehet várni tőlük, abból szinte mindent megvalósítottak a mérkőzéseken. Látszott rajtuk, hogy szeretnek focizni, élvezik, amit csinálnak. Szerintem ez a legfontosabb ebben a korban. Jó volt nézni, hogy mennyire örültek minden gólnak, és amikor gólt kaptak, akkor sem estek kétségbe, hanem már indultak is kettőt lőni helyette. Ezúton is gratulálok mindenkinek

– fogalmazott Szabó Róbert.