Ikszelt Ausztriában Horváth Rudolf együttese

Ikszelt Ausztriában Horváth Rudolf együttese

Nagymartonban szerepelt felkészülési mérkőzésen Horváth Rudolf és Horváth András együttese.

Fussballakademie Burgenland U18 – Illés Akadémia U19 1–1 (0–1)
Illés Aka. U19: Pataki M. (Pataki R., 60.) – Váncsa, Szabó B., Tarján (Zsédely, 46.), Horváth H. – Rosner, Kovács P. (Bonyhárd, 70.), Horváth B. – Frák, Pruska (Bényei, 75.), Kállai Z. Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Gólszerző: Pruska (10., 0–1)

A nagymartoni (Mattersburg) akadémiára utazott két korosztályunk is, az U19-esek a helyiek U18-as csapatával játszottak. A mieink kezdték jobban a mérkőzést, és a 10. percben meg is szereztük a vezetést. Horváth Hunor szabadrúgást a hazai kapus csak ki ütni tudta, Pruska Dániel pedig 10 méterről a léc alá bombázta a kipattanót. Ezek után is inkább a mi akaratunk érvényesült, de a helyzeteink kimaradtak. A mérkőzés képe fordulás után sem változott, ám a legvégén egy szabadrúgásból ki tudtak egyenlíteni az osztrákok, így 1–1-gyel zárult a találkozó.

Végre abban a felfogásban játszottunk, ami korábban jellemzett bennünket. Ez az, mit látni szeretnék az ETO elleni első bajnoki meccsen is!. Sok helyzetet alakítottunk ki, agresszívak voltunk, letámadtunk, veszélyesek voltunk kapura, párharcokat nyertünk. Igaz, ez ma még győzelmet nem hozott, a végén egy szabadrúgásból a 91. percben egyenlített az ellenfél, de ez az a játék, ami eredményre vezethet. Jönnek vissza a betegségből felépülők folyamatosan, így biztos vagyok abban, hogy fel leszünk készülve a tavaszi rajtra

– mondta Horváth Rudolf a találkozót követően.