Iksz a tavalyi bajnokkal

Iksz a tavalyi bajnokkal

Védelmünk hibáit kihasználta a DVSC, miközben mi szépen felépített futballal rukkoltunk ki.

Illés Akadémia U16 – DVSC U16 3–3 (2–0)
Illés Aka. U16: Őri K. – Tasnádi Á., Nyári, Papp (Molnár L., 85.) – Sipos-Kiss, Bolla Á. (Kelemen, 77.), Markó, Klement (Szele, 56.) – Sági (Tóth E., 77.), Krone, Söptei. Vezetőedző: Németh Richárd.
Gólszerzők: Sági (17., 1–0), Söptei (42., 2–0), Krone (90., 3–3)

Szinte azonos produkciót nyújtott az első három fordulóban az Illés Akadémia és a DVSC együttese is. Mi a két győzelmünket az Újpesti TE és a Fehérvár FC ellen arattuk, a Loki a Diósgyőrt és az ETO-t győzte le. A Németh-csapat a Puskás Akadémiától kapott ki, a hajdúságiak az MTK-tól.

A 17. percben Sipos-Kiss Dániel kapott remek labdát a jobb szélen, pontos középreadását Sági Marcell az ötös hosszú oldaláról a kapu jobb felébe továbbította, 1–0. Egy szöglet után aztán a DVSC is veszélyeztetett, ám a gólvonalról sikerült a bekkjeinknek tisztázniuk. A jobbszél továbbra is aktív volt nálunk, Sipos-Kiss Dani újabb beadására ezúttal Krone Niklas érkezett, ám centikkel célt tévesztette a center. A 42. percben egy büntetőterületen belüli akció végén Söptei Bálint az ötös sarkáról laposan a hosszú sarokba lőtt, 2–0.

Nem kezdődött jól a második félidő számunkra. A 48. percben egy bal oldali beadást követően szépíteni tudott a hajdúsági csapat, 2–1. Ezek után hiába adódtak előttünk sorrá a lehetőségek, a gólokat a vendégek szerezték – a meccs utolsó szakaszára fordulva, három perc alatt megfordították az eredményt. Ám 2–3-nál is folytattuk a támadófutballt. Sági Marcell lövésénél védett óriásit a piros-fehérek kapusa, majd Bolla Áron 16 méteres kísérletét is fogta, ahogy Markó Martin fejesét is, Söptei Bálint, illetve Sipos-Kiss Dániel lövését szintén. Aztán 90. percben Söptei Bálint szögletét Krone Niklas bólintotta a hálóba, 3–3. Még ezek után is nekünk volt helyzetünk, Tóth Erik azonban keresztbe lőtte a labdát, Sipos-Kiss Dániel kísérletét pedig kiütötte a Loki kapusa. A 95. percben Söptei Bálint 21 méteres szabadrúgását szedte ki a léc alól a debreceni cerberus.

Amit elterveztünk az első félidőben, az pontra-vesszőre lebontva meg is valósult, minden rendben volt, kétgólos előnyt építettünk fel a tavalyi bajnok ellen. Felhívtuk a figyelmet az öltözőben a második játékrész első negyedórájának fontosságára, mégis lesokkolt bennünket a Loki szépítése. Ahogy ismét magunkhoz tértünk, 2–1-nél két nagy lehetőségünk is adódott ahhoz, hogy ismét visszaálljon a kétgólos differencia, ehelyett megfordította az eredményt a vendégcsapat. Az utolsó bő negyedórában aztán szívünket-lelkünket kitettük: nem csak az egyenlítést, hanem a fordítást is megérdemeltük volna. Ők a kontrafutballra, mi a labdabirtoklásra építkeztünk: bennünk megvolt az átütőerő is, sokszor odaértünk a helyzethez, ám hiányoztak a befejezések

– értékelte a látottakat Németh Richárd vezetőedző.