Igazi szomszédvári rangadó volt

Igazi szomszédvári rangadó volt

Határozottan jó mérkőzésen 3–3-as döntetlent játszott Akadémiánk U13-as csapata a ZTE együttesével.

Illés Akadémia U13 – ZTE FC U13 3–3 (1–0, 1–2, 0–1, 1–0)
Illés Aka. U13:
Schepanski – Németh B., Orbán, Székely, Szalma – Lakatos, Molnár B., Módly – Szabó B. Cserék: Hajba – Magadics, Reiber, Mihók, Angler B., Bock, Dobovánszky. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők:
Módly (11., 1–0), Szabó B. (32., 2–1), Bock (65., 3–3)

A két remekül felkészített gárda kihagyta az ismerkedési fázist és rögtön a dolgok közepébe csapott. Minden egyes labdáért keményen meg kellett küzdeni, bár tény, hogy azért a mieink lényegeseb többet birtokolták a játékszert. A 11. percben aztán egy mintaszerű akció végén megszerezte a vezetést Szűcs János és Faggyas Milán legénysége: Lakatos Krisztián forintos átadását Módly Samu lőtte a hálóba. A középkezdés után szinte rögtön újabb helyzetünk adódott, de Szabó Botond okos tekerését a vendégek hálóőre szögletre paskolta. A negyed végén még Schepanski Noah is védett egy nagyot, így maradt az 1–0-s Illés-előny.

A második etap elején Magadics Milán lőtt Lakatos Krisz szabadrúgása után picivel kapu fölé, majd a 29. percben Bazsika Botond találatával egyenlített a ZTE. Azonban nem sokáig örülhettek a vendégek, ugyanis a remekül futballozó Lakatos Krisz passzát a 32. minutumban Szabó Boti váltotta gólra. A félidő hajrájában viszont ismét villant Bazsika Botond, aki 2–2-re alakította az állást.

A harmadik etap elején Szabó Boti veszélyeztetett, ám lövését védte a zalai cerberus. A 49. percben aztán Bazsika Botond rúgatott Kemény Kálmánnal gólt, ennek köszönhetően pedig már 3–2-re a Zete ment.  A felvonás végén még Hajba Botond védett egy nagyot.

A zárónegyedben szerencsére gyorsan sikerült egyenlítenünk: a 65. minutumban Bock Bence emelt a kapus fölött a hálóba. Ezt követően ismét Hajba Botond nagy pillanatai következtek: előbb egy óriási bombát hatástalanított, majd egy másikat a kapufára ütött. Így pedig maradt a 3–3-as döntetlen.

Azt gondolom, hogy egy nagyon jó mérkőzést játszottunk. Szerintem igazságos eredmény született. Nagyon komoly iram volt. Mi próbáltunk megint labdabirtoklásból kiindulni. Ebben szerintem fölényben is voltunk. Az első találatunk is egy szép kombinációból született. Az ellenfél inkább a fizikális fölényét igyekezett kihasználni. Átlövésekkel veszélyeztettek, amelyekből sajnos egyéni hibák miatt gólokat is kaptunk. Mentálisan megint rendben voltunk: egyetlen pillanatig sem hagytuk magunkat, ha kellett, hátrányból is visszajöttünk. Dicséretet érdemelnek a srácok, mert szívüket-lelküket beletették a meccsbe. Elégedett voltam a látottakkal

– értékelte a találkozót Szűcs János vezetőedző.