Hengereltek a Pécs ellen az U19-es lányok

Hengereltek a Pécs ellen az U19-es lányok

Női U19-es csapatunk esélyt sem adva ellenfelének 8–0-s győzelmet aratott a bajnokság 3. fordulójában.

Illés Akadémia-Viktória U19 – PMFC U19 8–0 (5–0
Illés Aka.-Viktória U19
:  Kocsi P. (Francsics V., 56.)  – Szabó L., Csáki E. (Stadler K., 56.), Szabó F. – Mesterházy I., Németh M. (Müller Zs., 46.), Gravencz G. (Csombor L., 56.), Csejtei E. (Németh Z., 56.) – Varró V. (Németh N., 56.), Novák L. (Kleinert P., 56.) – Hécz Zs. Vezetőedző: Tebeli György.
Gólszerzők:
Varró V. (16., 1–0), Novák L. (20., 2–0), Szabó F. (25., 3–0), Mesterházy I. (27., 4–0), Hécz Zs. (39., 5–0), Csombor L. (54., 6–0; 64., 7–0), Müller Zs. (79., 8–0)

A múlt hét pénteki, Diósgyőr elleni győzelem után második hazai sikerére készült női U19-es csapatunk, amely hétközi mérkőzésen fogadta a Pécs gárdáját. A miskolciak elleni találkozóhoz kísértetiesen hasonló forgatókönyvet láthattak a kilátogatók: irányítottuk a mérkőzést, kapuja elé szegeztük ellenfelünket, a különbség talán annyi volt, hogy ezúttal bizony komoly helyzetekben is megmutatkozott a fölényünk. Szépen kidolgozott akciókból, átlövésekből egyaránt veszélyeztettünk, Varró Vera remek távoli kísérletével pedig meg is tört a jég, a 16. percben sikerült megszereznünk a vezetést. Nagy önbizalommal, felszabadultan játszottak a lányok, látványos megoldásokat láthattunk tőlük, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy pazar támadás végén Novák Luca szinte lemásolta a DVTK ellen szerzett gólját – igaz, ezúttal ballal, s a másik oldalról talált be. Talán nem túlzás azt írni, hogy nem volt egy súlycsoportban a két együttes, ami kisvártatva újabb gólokban is megmutatkozott: előbb Csejtei Emília középre belőtt labdáját Szabó Fanni váltotta gólra, majd Mesterházy Ivett volt eredményes, az első játékrészben pedig Hécz Zsuzsanna zárta a találatok sorát, 5–0-val mehettünk pihenőre. A folytatás után is teljes mértékben a baranyai térfélen zajlott a játék, szinte felborult a pálya, a csereként beállt Csombor Luca pedig előbb egy rendkívül higgadt megoldás után, majd közvetlen közelről köszönt be – a találkozón első alkalommal ezúttal megállta a helyét a „hazai kapufa” kifejezés. A tekintélyes előny tudatában is tovább támadtunk, bátran próbálkoztunk, Müller Zsófi bombagóljával pedig már 8–0-ra módosult az állás, ami egyben a végeredményt is jelentette. A lehetőségeket tekintve arra is megvolt a sanszunk, hogy akár két számjegyű alkalommal zörgessük meg a pécsi hálót, ennek ellenére egy nagyon magabiztos, kapott gól nélküli győzelemmel gyűjtöttük be az újabb három bajnoki pontot.

Először is szeretnék gratulálni a Pécsnek, mert amennyire tudták, megnehezítették a dolgunkat. Természetesen a csapatomat is dicséret illeti és gratulálok mindenkinek, mert – ha lehet ilyet mondani – hoztuk a kötelezőt. Ha a nagy helyzeteket nézzük, ez a különbség akár még nagyobb is lehetett volna, de nagyon örülök, hogy végig nagy kedvvel, motiváltan játszottak a lányok, valamint annak is, hogy a cserék is viszonylag több játéklehetőséghez jutottak és jól szálltak be a mérkőzésbe. Az U15-ös, valamint az U17-es csapatnak péntekre, az NB I-es együttesnek pedig szombatra kívánok sok sikert

– összegzett a találkozót követően Tebeli György vezetőedző.