Helytálltak a fiatalok

Helytálltak a fiatalok

Az ifjúsági labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének első mérkőzésén az Illés Akadémia-Haladás U19-es csapata egy góllal kikapott a fehérorosz FC Minsk hasonló korú együttesével.

FC Minsk–Illés Akadémia-Haladás 1-0 (1-0).  – Minszk, 300 néző, ifjúsági labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, első mérkőzés, vezette: Hasanov (azerbajdzsáni).
Illés Akadémia-Haladás: Kiss Á. – Kiss B., Bokor, Bolla, Füleki – Szilágyi (Halmai, 89.) Kovalovszki, Nyári, Illés (Keresztes, 72.) – Edelényi (Szekér, 54.) Tóth-Gábor. Edző: Németh Szabolcs.

A gyönyörű, erdei környezetben fekvő stadionban, remek talajú pályán kiegyenlített játékkal teltek az első percek, majd fokozatosan átvették az irányítást a szombathelyiek. Bátran, tudatosan futballoztak a magyarok, zsinórban rúgták szögleteiket. Igaz komoly helyzeteket nem sikerült kidolgozniuk, miként Kiss Ágostonnak sem akadt dolga. A 43. percben Zerdzeu kapott egy hosszú indítást, majd a védők gyűrűjében, 12 méterről, balról a bal sarokba lőtt (1-0).

Szünet után  kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, sok volt a kemény összecsapás. A hajrában mindkét kapu előtt adódott egy-egy nagy ziccer, a vasiak nagy rohamokat vezettek, de az eredmény már nem változott.

A visszavágót október 24-én, 16.30-kor rendezik a Haladás Sportkomplexumban.