Hatgólos iksz a portugálokkal

Hatgólos iksz a portugálokkal

Katona Istvánnal a kezdőben 3–3-as döntetlent játszott a magyar U17-es válogatott az Európa elitjébe tartozó luzitánokkal.

Négy U17-es válogatott részvételével rendeznek rendkívül nívós nemzetközi felkészülési tornát Magyarországon, ahol a mieinken kívül egyértelműen a korosztály európai elitjébe tartozó Portugália, Spanyolország és Hollandia lép pályára. Belvon Attila szövetségi edző az Illés Akadémiáról Katona Istvánt hívta be a keretbe. Nagy örömünkre az első, Portugália elleni összecsapáson Pisti a 9-es számú meggypiros mezt viselve a kezdőcsapatban kapott helyet. Annak viszont már jóval kevésbé örültünk, hogy a luzitánok a balmazújvárosi összecsapáson már az 5. percben Barrocas találatával megszerezték a vezetést. Nem sokkal később azonban már 1–1 volt az állás, ugyanis a ferencvárosi Varga Zétény szép lövést küldött a bal alsó sarokba. A 21. minutumban aztán Tome remek fejesének köszönhetően újfent a vendégeknél volt az előny. A folytatásban a portugálok diktálták a tempót, akik főként pontrúgások után voltak veszélyesek. Belvon Attila legénysége inkább a gyors kontrákban bízott, de a szünetig ezekből sem született újabb találat, így a félidőben 2–1-re Portugália vezetett.

Térfélcserét követően is a vendégek domináltak, akiket többször is csak sárga lapot érő szabálytalanság árán tudtak megállítani a mieink. A 60. percben aztán hármas cserét hajtott végre a szövetségi edzőnk. Többek között Katona Pisti is lejött a küzdőtérről, akinek a helyére a fehérvári Cserkuti-Németh Olivér érkezett. A 71. percben aztán kissé váratlanul ismét egyenlítettünk: egy kezezésért megítélt büntetőből a felcsúti Kern Martin alakította 2–2-re az eredményt. A 83. minutumban pedig már nálunk volt az előny, ugyanis a Honvéd játékosa, Balogh Zsombor is bevette az ellenfél kapuját. Sajna a mérkőzés hosszabbításában S. Sousa egy óriási védelmi hibánkat kihasználva egalizát, ez pedig azt jelentette, hogy 3–3 lett a gólgazdag derbi végeredménye.

A 2023-as hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U17-es válogatottban Katona Pisti nagyot küzdött, de sajnos kevés labda jutott el hozzá, így szinte esélye sem volt arra, hogy bevegye a portugálok kapuját.

A mieink október 16-án vasárnap a spanyolokkal, míg 19-én szerdán a hollandokkal találkoznak majd a torna keretein belül.

Nyitókép forrása: www.mlsz.hu