Határozottan jó idők járnak Rajmira

Határozottan jó idők járnak Rajmira

Eddig a Haladás valamennyi felkészülési mérkőzésen szerepet kapott Horváth Rajmund. Ráadásul az Illés Akadémia nem egészen 18 esztendős támadója a Dunaszerdahely elleni idegenbeli mérkőzésen gólt is szerzett. Nem csoda, hogy az NB II-es szombathelyi egylet június végén 2024. június 30-ig szóló szerződést kötött rendkívül tehetséges növendékünkkel.

Nagyon örülök annak, hogy profi szerződést kötött velem a Haladás. Szerintem ez egy rendkívül fontos állomása a pályafutásomnak. Sokat jelent a számomra, hogy ilyen fiatalon sikerült ezt elérnem.

A tavaszi szezonban háromszor már pályára léphettél az NB II-ben. Ennek tudatában is váratlanul ért a kontraktus felkínálása?

Titkon azért reménykedtem benne, de ez semmit sem csökkentett az örömömön. Ez szombathelyi születésű futballistaként egy álom valóra válását jelentette. Minden tőlem telhetőt meg is teszek majd annak érdekében, hogy megháláljam a bizalmat.

Erre pedig valószínűleg lesz is lehetőséged, mivel nagyon úgy néz ki, hogy Németh Szabolcs vezetőedző komolyan számít rád, ugyanis a Hali eddigi valamennyi felkészülési mérkőzésén pályára küldött.

Rendre a második félidőben kaptam lehetőséget, még pedig azzal a feladattal, hogy újabb lendületet adjak a csapatnak. Úgy érzem, hogy eddig nem ment rosszul a játék. Bízom abban, hogy az augusztusban kezdődő bajnokságban is számol majd velem a mester.

Ha úgy játszol, mint Dunaszerdahelyen, akkor ebben erőteljesen bízhatsz is. Hogyan emlékszel első felnőtt gólodra?

Óriási élmény volt számomra ez a gól, elvégre ez volt az első a felnőttek között. Németh Milán extra cselek után egy mélységi átadással akart játékba hozni, de a kapus előbb elérte a labdát. Ám mivel én megzavartam, rárúgta a lasztit egy védőre, akiről az éppen elém pattant, én pedig magasan a hálóba emeltem. Szeretnék még sok-sok hasonló pillanatot átélni.

Mondjuk éppenséggel a hamarosan kezdődő NB II-es pontvadászatban?

Nagyon várom a rajtot, de ugyanez mondható el a csapatról is. Szeretnénk már rögtön az elején jó eredményeket elérni. Nagyon bízunk egy remek idényben.

Ha pedig a Haliban jól teljesítesz, akkor valószínűleg az U18-as korosztályos válogatottaknál ismét számításba vesznek, úgy, mint tavasszal, amikor Tarján Patrikkal képviseltétek a keretben az Illés Akadémia színeit.

Nagyon szeretnék ismét bekerülni a korosztályos válogatottba, mivel csodálatos érzés a címeres mezt felvenni. Igyekszem majd a teljesítményemmel ezt újfent kiérdemelni.