Hat ország, kilenc csapat, fiúk és lányok

Hat ország, kilenc csapat, fiúk és lányok

Második alkalommal rendezi meg az Illés Akadémia a Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornát.

2021-ben indította útjára saját szervezésű nemzetközi tornáját a fiúk U17-es korosztályában az Illés Akadémia. Akkor a pandémia három csapatot „engedélyezett”, idén azonban már hat országból kilenc együttes vesz részt a tornán. Az U17-es fiúknál a rendező zöld-fehér klub ellenfelei a címvédő szlovén NK Maribor, az első eseményen is résztvevő osztrák Fussballakademie Burgenland, valamint a felvidéki FC Kosice és az erdélyi FC CFR Cluj lesznek. Idén már a lányok is harcba szállnak a díszes trófeáért: az U15-ös Illés Akadémia-korosztály a szlovén NK Radomljével, a horvát NK Medimurje Cakovec-csel és a Diósgyőri VTK-val küzd meg.

A torna körmérkőzéses formában zajlik. A fiúknál augusztus 2-án 9:30-kor az Illés Akadémia kolozsváriak elleni találkozójával indul meg a torna. Az ünnepélyes megnyitó kedden 15:30 órakor lesz.

Kedden délelőtt és délután is 3-3 meccsre kerül sor, míg szerdán 2-2 mérkőzés következik. A lányoknál kedden 16.15 az NK Radomlje–Illés Akadémia-összecsapással kezdődik meg a Savaria Torna: ekkor két, valamint szerdán délelőtt és délután is két-két találkozót játszanak le. Szerdán 18.30-tól pedig ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul az esemény.

A mérkőzések helyszíne az Illés Akadémia, a torna megtekintése ingyenes.

Az U17-es fiúk programja (egy találkozó időtartama 2X20 perc):

Augusztus 2.

09.30 FC CFR Cluj – Illés Akadémia
10.20 FC Kosice – Fussballakademie Burgenland
11.10 NK Maribor – Illés Akadémia
16.15 Kosice – Cluj
17.05 FAB – Maribor
17.55 Illés Aka. – Kosice

Augusztus 3.

9.30 Cluj – Maribor
10.20 Illés Aka. – FAB
16.15 FAB – Cluj
17.05 Maribor – Kosice

Az U15-ös lányok programja (egy találkozó időtartama 2X25 perc):

Augusztus 2.

16.15 ZNK Radomlje – Illés Akadémia
17.15 Diósgyőri VTK – ZNK Medumorje Cakovec

Augusztus 3.

9.30 Cakovec – Illés Aka.
10.30 DVTK – Radomlje
16.15 Radomlje – Cakovec
17.15 Illés Aka. – DVTK