Háromgólos hátrányból is fel tudtunk állni

Háromgólos hátrányból is fel tudtunk állni

Éllovas U19-es leánycsapatunk 3–3-as döntetlent játszott a közvetlen üldöző Puskás Akadémiával

Illés Akadémia-Viktória U19 – Puskás Akadémia FC U19 3–3 (2–3)
Illés Aka.-Viktória U19: Gévay – Szalay J., Kováts A., Rugovics B., Simon F. – Pálfy B., Szabó L. (Németh N. 68.) , Csizmadia Zs., Nagy D. – Varga B., Kiss-Lantos H. Vezetőedző: Tebeli György.
Gólszerzők: Csizmadia Zs. (16., 1–3), Nagy D. (33., 2–3), Varga B. (66., 3–3)

Utolsó fordulójához érkezett a Leány Országos U19-es bajnokság felső-házi rájátszásának első köre, U19-es lányaink a Puskás Akadémia együttesét fogadták vasárnap délelőtt. Finoman szólva sem kezdődött jól számunkra a mérkőzés, a 8. percben ugyanis már háromgólos előnyre tettek szert a felcsútiak. A kezdeti sokk után aztán sikerült megnyugodnunk, ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy Csizmadia Zsófia szabadrúgásával a 16. percben gyorsan jött a szépítő találat. Egyre inkább felvettük a mérkőzés ritmusát, veszélyes támadásokat vezettünk, helyzeteket dolgoztunk ki, melyek közt akadt ziccer is. A 33. minutumban aztán Nagy Dorottya kapott remek labdát a jobb szélen, majd lőtt a kapus szeme közé, ezzel pedig egy gólra csökkentettük hátrányunkat, amely a szünetig már nem is változott, így 3–2-es vendég vezetéssel ért véget az első negyvenöt perc. Ahogy az első játékrészben, úgy a másodikban is nagy csata folyt a pályán, hol az egyik csapatnak akadt több momentuma, hol a másiknak, teljesen nyílt volt a találkozó. A 66. percben egy Kiss-Lantos Hanna ellen elkövetett szabálytalanság után szabadrúgáshoz jutottunk, a labda mögé Csizmadia Zsófia állt ismét. Középpályásunk löketét még védeni tudta a Puskás Akadémia hálóőre, a kipattanó utáni kavarodásból azonban Varga Barbara eredményes tudott lenni, 3–3-ra módosult az állás. A mieink küzdöttek, hajtottak, nagy erőket mozgósítottak a győztes találat megszerzéséért, erre az utolsó percben minden addiginál nagyobb lehetőség adódott, ez azonban kimaradt, így végül 3–3-as döntetlennel, pontosztozkodással ért véget az összecsapás.

Csapatunk a második kört hazai pályán kezdi majd, május 17-én 17 órától a Haladás Sportkomplexumban látja vendégül az ETO FC Győr együttesét.

Igazi felső-házi rangadót játszott egymással a két csapat, a tabella első, valamint második helyezettje. Azt beszéltük meg, hogy nagyon fontos, hogy jól kezdjük a mérkőzést, fegyelmezettnek kell lennünk, szerettük volna kapott gól nélkül lehozni a találkozót, ehhez képest már a 70. másodpercben hátrányba kerültünk, majd a 6. és a 8. percben is eredményes tudott lenni ellenfelünk. A csapatnak viszont volt tartása, innen is sikerült felállni, aminek nagyon örülök, a 2–3-as félidei állás után a második játékrészben az egyenlítés is összejött. A győzelemre is lett volna esélyünk, de azt gondolom, hogy az is óriási dolog, hogy ilyen helyzetből vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Természetesen nem lehet elmenni szó nélkül az első húsz perc mellett, voltak hibák, többször is azt éreztem, hogy bármennyire is egy rangadóról, kissé feszült hangulatú mérkőzésről van szó, sokkal határozottabban, keményebben kellett volna játszanunk. Ennek ellenére nagy gratuláció illeti a lányokat, nem sok csapat tudott volna visszakapaszkodni, nekünk sikerült. Véget ért a rájátszás első köre, van még hátra három találkozó, ahol szeretnénk minél több pontot szerezni, ami ezzel a hozzáállással, küzdőszellemmel sikerülhet is

– értékelt Tebeli György.