Három korosztályunk játszik pénteken

Három korosztályunk játszik pénteken

Az MTK és az ETO FC Győr a két ellenfél.

Újpestre utazik Horváth Rudolf csapata, ahol az U19-es I. osztályú bajnokság egyetlen pénteki mérkőzésére került sor. A mieink az MTK vendégei lesznek. A szombathelyiek mindhárom tavaszi meccsüket megnyerték eddig, fel is jöttek a negyedik helyre. Kállai Kevin, a csapat játékosa pedig a múlt héten kerek-perec kijelentette: cél a bajnoki cím és a BL-indulás. Az MTK Budapest sem mutat megvetendő formát: a Puskást 3–2-re verték, Győrben 1–0-ra nyertek, míg Debrecenből egy pontot vittek haza (1–1). Ősszel az MTK pályaválasztása mellett 4–4 lett a végeredmény (Tóth Milán mesterhármast ért el, míg Szalay Szabolcs egy büntetőt értékesített), míg itthon 1–1 (Vajda Bence szerezte a gólunkat). A találkozó 13 órakor kezdődik az UTE Atlétikai Centrumban.

Az U15-ös bajnokságban Győrbe látogat az Illés Akadémia-Haladás csapata. Igazi középházi összecsapás lesz ez. Az ETO 24 ponttal a nyolcadik, míg a mieink egy pozícióval és három ponttal vannak lemaradva győri riválisuktól. Ősszel hazai környezetben 2–1-re kikaptunk, a gólunkat Udvardi Ádám szerezte. Kovács László csapata kitűnő formában van: a tavaszi három meccsen kilenc pontot gyűjtöttek be a fiúk. A Győr eddig csak kétszer játszott 2020-ban: egy iksz (0–0 Felcsúton) és egy vereség (1–2 Kispesten) a mérlegük – de ez a két csapat kiemelkedik ebben a bajnokságban. A találkozó helyszíne Győr, kezdési időpontja péntek 14 óra.

A hatodik helyen álló U14-es csapatunk a 10. helyezett ETO otthonába látogat. Tóth Zsolt csapatának tavasza vereséggel indult (1–2 itthon a Paks ellen), majd 4–4-es iksz következett Újpesten, a múlt héten pedig meglett az első győzelem: 2–0 a MOL Fehérvár ellen. Ősszel itthon 2–1-re nyertek a szombathelyiek: Takács-Földes Olivér és Laczó Patrik Imre voltak a gólszerzőink. Az ETO mindkét tavaszi meccsén kikapott (mindkétszer 0–3, a tabella első és második helyezettje ellen). A meccsre Győrben kerül sor, péntek 14 órától.
Ismételten kérjük a szülőket és hozzátartozókat: ne utazzanak el az idegenbeli találkozókra! Az MLSZ rendelkezései egyértelműek és szigorúak, a mérkőzésekre zárt kapuk mögött kerül sor.