Három Illés-játékos segítette tornagyőzelemhez Spanyolországban a női U19-es válogatottat

Három Illés-játékos segítette tornagyőzelemhez Spanyolországban a női U19-es válogatottat

Spanyolországban, négycsapatos tornán lett kupagyőztes a magyar női U19-es válogatott. A Pinatar-kupán az Illés Akadémia három játékosa, Kiss-Lantos Hanna, Németh Adél és Németh Mirtill lépett pályára.

A Turtóczki Sándor szövetségi edző által irányított csapat első mérkőzésén – még nem a torna részeként, „csak” felkészülési találkozón – Csehország ellen játszott 1–1-es döntetlent. A Pinatar-kupa „elődöntőjében” Skóciát győzték le a lányok (1–0), majd következett a Svédország elleni finálé, amelyről a siker egyik főszereplője, Kiss-Lantos Hanna mesélt:

Ahogy az első két spanyolországi mérkőzés, úgy a tornadöntő is nehéz összecsapás volt. A svéd csapat nagyon szervezett, a lányok fizikálisan is erősek, de mi sem ijedtünk meg, hiszen az ezen a szinten már elképzelhetetlen volna. Brusztolós, küzdelmes volt az első félidő, sőt a szünet után sem esett gól jó ideig. Sajnos a svédek a 70. percben előnyt szereztek, de mi egy pillanatra sem éreztük úgy, hogy ezzel vége a mérkőzésnek és az esélyünknek. Mentünk előre az egyenlítésért és a 82. percben kaptam egy labdát, amit a tizenhatoson belül jó ütemben toltam meg: a védő csak szabálytalanul tudott szerezni. A büntetőt Savanya Csilla berúgta, ezzel 1–1 lett, és ez is maradt a végeredmény. A kupáról szétlövés döntött. Ki voltak jelölve a tizenegyes rúgók, én nem kerültem bele az ötbe. Az első öt sorozatban nem tudtunk dönteni, következtek a hatodik rúgók. Stresszes volt, de elvállaltam és be is lőttem a labdát a kapuba. Nagyon izgultunk, de szerencsére nem kellett sokat, a svédek következő játékosa a kapu mellé küldte a labdát. Óriási ünneplés kezdődött, a játékosok, a stáb igazi csapatként ünnepelte közös nagy sikerünket. Nagy dolognak tartom, hogy mi hárman, akik az Illés Akadémiáról kerettagok voltunk, mindannyian legalább egy mérkőzést végigjátszottunk, egyszer pedig becserélt minket Sanyi bácsi. Bátran mondhatom, mi illésesek is hozzátettük a magunkét a sikerhez.

Nyitókép forrása: www.mlsz.hu