Három akadémistánk vett részt a női U19-es válogatott összetartásán

Három akadémistánk vett részt a női U19-es válogatott összetartásán

Csizmadia Zsófia, Hajba Jázmin és Németh Zsófia Peónia vettek részt a női U19-es válogatott idei első, Lipóton rendezett összetartásán. Az ezúttal ötnapos, február 20-24-e közötti edzőtáborozásra Fördős Beatrix és Németh Mirtill is meghívást kapott, ők azonban sérülésük miatt nem gyakorolhattak Turtóczki Sándor csapatával.

Az összetartás végén, Németh Zsófia Peóniát faggattuk élményeiről:

Mi szombathelyiek, a hétvégi bajnoki mérkőzés után csatlakoztunk a kerethez. Hétfőn, valamint kedden is napi két edzés volt a programban. A délelőtti gyakorlásokkor a támadásokon volt a hangsúly, először öt a három elleni létszámban, amit aztán folyamatosan változtattunk. A délutáni edzéseken pedig főként a labdakihozatal volt terítéken. Az utolsó napon, zárásként az ETO FC Győr NB I-es csapatával játszottunk felkészülési mérkőzést, amit 1–0-ra sikerült megnyernünk. Az tréningek mellett természetesen akadt szabadidőnk is, ilyenkor főként pihentünk, de legtöbbször beszélgettünk egymással, ami még inkább összekovácsolta a csapatot. Nagyon örülök, hogy a Haladás-Viktóriából többen is kaptunk meghívót, ez is mutatja, hogy rendkívül erős korosztályról van szó. Ott, Lipóton értesültünk róla, hogy az UEFA sajnos törölte az U19-es Európa-bajnokságot. Mindenkit nagyon rosszul érintett ez, de különösen azokat, akiknek többeknek ez lett volna az utolsó lehetősége, hogy korosztályos Eb-n szerepeljenek. Ennek ellenére nagyon örülünk, hogy együtt tudtunk lenni, nagyon jó volt találkozni a többiekkel, a szakmai stáb pedig megnyugtatott minket, hogy lesznek még összetartások és folytatódik a közös munka.