Győzelemmel kezdett az U19-es válogatott

Győzelemmel kezdett az U19-es válogatott

Senkó Zsombor védett, Pataki Márk kerettag volt.

Immáron több mint két év telt el azóta, hogy utánpótlás-minitornák keretében tétmeccsen szerepeljen az U19-es magyar válogatott. Az Eb-selejtezők 3. csoportjának helyszíne Győr, méghozzá az ETO Park és az Alcufer Stadion. A négyesben a mieink mellett az észtek, a fehéroroszok és az osztrákok szeretnének olyan eredményt elérni, ami feljogosítást jelent a 2022 tavaszi, elitkörbe való bekerülésre. A csoportból az első két helyezett lép tovább.

Tímár Krisztián a keretébe az Illés Akadémia aktív növendékei közül azt a Pataki Márkot hívta be, aki már több alkalommal is ült a kispadon a Szombathelyi Haladás Merkantil Bank Liga- és Magyar Kupa-mérkőzésein is, illetve – kimondva-kimondatlanul – első számú hálóőrként Senkó Zsomborral számol, aki akadémiánkról korábban a Juventus csapatába igazolt.

Az első játéknapon az osztrákok magabiztosan győzték le az észteket 4–0-ra, míg a mieink 2–1-re a fehéroroszokat. Senkó Zsombor nevével kezdődött a mieink névsora. Zuhogó eső? Technikai hiba miatt a kezdés szűk 20 perces csúszása? Egyik sem zavarta meg Tímár Krisztián csapatát. Kifejezetten élvezetes, magas iramú meccset játszottunk. A rendkívül csúszós talaj ellenére, a meccs első szabálytalansága a 18. percben (!) történt meg – mivel éppen a 16-oson belül, ezért mi jutottunk büntetőhöz, amiből a vezetést is megszereztük. A magyarok játszottak fölényben, kapusunknak nem volt dolga. Szünet után viszont azonnal támadólag lépett fel Fehéroroszország csapata, de gólt mi szereztünk, méghozzá egy szépségdíjasat, így már kettővel mentünk. Bő egy óra elteltével teljesen váratlanul szépített az ellenfél, ami után igazán nagy helyzetet már nem tudtak kialakítani, míg a meggypiros mezeseknek volt lehetőségük végleg lezárni a találkozót. Újabb gól azonban nem született, így a mieink 2–1-re nyertek.

Folytatás szombaton, Észtország ellen a gyirmóti arénában.

Fotó: www.mlsz.hu