Gólgazdag meccsek a budapesti lilák ellen

Az Illés Akadémia csapatai a második félidőre tartogatták góljaikat.

 

Illés Akadémia U14 – Újpest FC U14 4–3 (0–3)

Illés Aka. U14.: Németh B. – Szabó M., Szijjártó, Rózsa, Pál – Palkó, Vert, Bécsy – Őri, Kovács R., Szabó B. Cserék: Toma, Pfeifer, Pfender – Csonka, Németh R., Tóth B., Zancsics, Blum, Vér, Bigun. Vezetőedző: Tóth Zsolt

Gólszerzők: Bigun (55., 71.), Blum (60.), Csonka (66.)

A mérkőzés két kihagyott hazai ziccerrel kezdődött, ám ezt követően már inkább a vendégcsapat dominált. Az újpestiek főként pontrúgások után veszélyeztetve 3–0-ás vezetésre tettek szert. Térfélcserét követően azonban óriásit változott a játék képe. Tóth Zsolt tanítványai átvették az irányítást és enyhe túlzással élve futószalagon gyártották a helyzeteket, melyek közül négyet gólra is váltottak és végül az Illés Akadémia csapata megérdemelt 4–3 arányú győzelmet aratott.

A mérkőzéstől függetlenül jelenleg még az ismerkedés fázisában vagyunk. Sajnos az első félidőben mind védekezésben, mind pedig támadásban rengeteget hibáztunk. Szünet után viszont játékban és mentalitásban is nagyot javultunk. Ezek pedig olyan értékek, melyekre a jövőben is lehet majd építkezni

– nyilatkozott Tóth Zsolt vezetőedző.

Illés Akadémia U15 – Újpest FC U15 3–4 (0–4)

Illés Aka. U15.: Németh H. – Kopácsi B., Bodrogi, Csörnyei, Bonchis – Balikó, Kopácsi Á., Bakucz – Baranyai, Katona, Wolf. Cserék: Molnár-Végh – Király, László, Karvalics, Stefanik, Horváth B., Takács-Földes. Vezetőedző: Németh Richárd

Gólszerzők: Kopácsi Á. (68.), Stefanik (71.), Katona (74.)

Két ellentétes félidőt játszottak a csapatok. Az elsőben az újpestiek, míg a másodikban a mieink diktálták a tempót. A fizikálisan nagyon erős vendégek végül annak köszönhették 4–3 arányú győzelmüket, hogy helyzeteikkel jobban sáfárkodtak. A második játékrészben Németh Richárd legénysége a sok ziccert dolgozott ki és egyszer még a kapufát is eltalálta. A döntetlen jóval igazságosabb lett volna.

A meccs elején az ellenfél sokkal koncentráltabban kezdett és egyéni hibák után négyszer is betalált a kapunkba. Sajnos mi viszont nagyon sok lehetőséget kihagytunk. A második félidőben már jóval összeszedettebb volt a játékunk, ami helyzetekben is megnyilvánult. Akár még az egyenlítés is összejöhetett volna. Hasznos mérkőzés volt, mert mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni és több taktikai elemet is kipróbálhattunk

– fejtette ki véleményét a találkozóról Németh Richárd.