Gimnáziumi felvételin pattogott a labda

Gimnáziumi felvételin pattogott a labda

Akárcsak a tavalyi esztendőben, ezúttal is hideg, havas időjárás várta hétfőn reggel a gimnáziumunkba felvételiző ifjú tehetségeket az alkalmassági vizsgán, akik zömében szüleikkel, családjukkal érkezve lelkesen gyülekeztek a női szakág épületének aulájában, hogy aztán a regisztráció és az átöltözés után belevessék magukat az egész délelőttöt felölelő foglalkozásokba. Ameddig a gyerekek létesítményünk nagy műfüves pályáján számot adtak tudásukról, addig szüleik körbevezetéssel bejárhatták az Akadémia területét, majd ezután mindenki visszatért a „kiindulópontra”, ahonnan jólesően elfáradó, de jókedvű gyerekek és büszke kísérőik távoztak.

Atletikus bemelegítéssel kezdődött a felvételizők programja, amit passzkoordinációs gyakorlatok követtek. A folytatásban öt a kettő, majd egy az egy elleni kisjátékokon volt a hangsúly, majd következhetett az egymás elleni „kétkapuzás”. A jelentkező lányok közül sokukat jól ismerünk, tudjuk, mire képesek, épp ezért olyan nagy meglepetések nem értek minket, azt kaptuk, amit vártunk. jól pörögtek a lányok, még annak ellenére is, hogy volt olyan, akin azért lehetett látni az izgulás, a lámpaláz jeleit

– összegezte a látottakat Ferencsik Evelin, U15-ös leánycsapatunk vezetőedzője.