Férfias küzdelem volt

Férfias küzdelem volt

Egy kifejezetten jó erőkből álló osztrák felnőtt csapattól kaptak ki 3–2-re Kovács László és Nagy József tanítványai.

Illés Akadémia U17 – SV Heiligenbrunn 2–3 (1–2)
Illés Aka. U17.:
Kostyák – Sabia, Szentkirályi, Csörnyei, Deme – Smeringa, Lehel, Takács-Földes – Bonchis, Horváth B., Pruska. Cserék: Németh H. – Skravanek, Szakasics, Zsédely. Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerzők:
Horváth B. (7., 1–1), Skravanek (78., 2–3)

Még szinte el sem kezdődött a mérkőzés és már vezettek is az osztrákok: egy balról érkező beadást követően találtak a jobb alsó sarokba. Nem sokkal később azonban már 1–1 volt az állás, ugyanis Horváth Barnabás lőtt a kapuba egy ellenféltől kapott labdát. A folytatásban inkább a vendégek domináltak, akik főként távoli lövésekkel veszélyeztettek. Szerencsére az irányzékkal többnyire gondjuk volt, ám ha nem, akkor Kostyák Rajmund védte a próbálkozásukat. A 40. percben viszont már ő sem tudott segíteni, így a szünetben 2–1-re vezetett a szentkúti együttes.

Térfélcsere után több helyzetet is kidolgoztak a vendégek, majd az 57. minutumban egy jogos 11-esből növelték az előnyüket. A 60. percben hosszú kihagyás után Zsédely Bence lépett pályára a mieinknél. A 78. minutumban azonban nem ő, hanem Skravanek Lázár szépített, aki akár még egyenlíthetett is volna, ám a hálóba tartó lövését egy védő becsúszva szögletre tudta pöckölni. Így pedig maradt a 3–2-es Heiligenbrunn-siker.

Nagyon jól beleillet a felkészülésünkbe ez a mérkőzés. Főleg azért, mert a csapat ízelítőt kaphatott a felnőtt futballból. Egy nagyon jó ellenfelet kaptunk. Ez az osztrák gárda öt horvát, valamint három magyar játékost tudhat a soraiban. Nem csoda, hogy többet birtokolták a labdát. Gyakorolni tudtuk az egy az egy elleni szituációkat, illetve a csapatvédekezést is. Az összkép alapján úgy gondolom, hogy elfogadható teljesítményt nyújtottunk

– összegezte tapasztalatait Kovács László vezetőedző.