Féltucat találat

Féltucat találat

Tetszés szerint lőtte góljait az Illés Akadémia U17.

Illés Akadémia U17 – Táplán SE 6–0 (2–0)
Illés Aka. U17:
Kovács M. – Nagy B., Halász, Kovács B., Stifter – Mozsár, Mayer, Bolla – Szvoboda, Katona, Udvardi. Cserék: Molnár-Végh – Szabó L., Nagy R. H., Bonyhárd, Vér, Pruska, Zsédely, Frák. Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerzők: Bolla (13., 1–0), Katona (37., 2–0; 48., 3–0; 60., 5–0), Udvardi (50., 4–0), Zsédely (65., 6–0)

A Vas megyei I. osztályban remekül szereplő, korábbi válogatott és futsalválogatott játékosokkal felvértezett Táplán SE érkezett az Illés Akadémiára felkészülési mérkőzésre. Rövid tapogatózás után a mieink kerültek fölénybe. A 13. percben Nagy Benjámin passzával Mayer Gergő lépett be a 16-oson belülre jobbról, lement az alapvonalig, középre gurítását pedig Bolla Bálint lőtte kapásból a rövidbe, 1–0. Az első játékrész hajrájához közeledve Mayer a jobbösszekötő helyéről remek labdát adott a center pozícióban lévő Katona Istvánnak, aki a kifutó kapus alatt laposan a kapu közepébe lőtt, 2–0. Támadásban maradtunk ezek után is, de büntetőből nem tudtunk betalálni.

Fordulást követően még inkább beszorítottuk az ellenfelünket. A 48. percben egy szép támadás végén Katona lőtt 12 méterről kissé jobbról a hosszú alsóba, nem sokkal később pedig a bal szélről lépett be a 16-oson belülre Udvardi Ádám, és az alapvonal-rövid oldali kapufa találkozásáról a szöget záró kapus mellett-felett klasszis mozdulattal emelt a hosszúba, 4–0. Egy óra elteltével Frák Marcell–Szvoboda Dániel-összjáték után utóbbi beadását Katona csukafejessel juttatta a kapuba, míg a 65. percben Vér Kristóf támadóharmadban történő labdaszerzése után Zsédely Bence lőtt a hálóba, kialakítva a 6–0-s végeredményt.

A támadójáték gyakorlására nagyon jó volt a mai mérkőzésen. Gyorsan futballoztunk, ötletes dolgokat produkáltunk, szép gólokat lőttünk

– mondta Kovács László a meccset követően.