Feltámadás a rangadón

Feltámadás a rangadón

Az első és a második helyezett párharcát hozta az alapszakasz utolsó fordulója a Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságban.

Az Illés Akadémia Fiatalok ellenfele ezúttal a Fociszak FC volt. A meccsre a Gadavics – Joó, Fazekas, Szeiler, Halmosi, Szabella, Koronczai, Bokor, Biró, Győrffy összeállításban futottunk ki. Az első percekben már látszott, hogy nehéz mérkőzésnek nézünk elébe. Hamar kiderült, hogy mindkét csapat nyerni érkezett a Sportligetbe. Több helyzetet is hozott az első negyedóra. Inkább nálunk volt a labda, de a feketében játszó ellenfelünk vezetett veszélyesebb támadásokat. Olyannyira hogy a félidő felénél egy végletekig kijátszott akció végén meg is szerezték a vezetést, 0–1.

Ekkor nem volt válaszunk erre, többnyire átlövésekkel próbálkoztunk, nem igazán olt meg bennünk az átütő erő. Sőt, nagyjából 5 perccel a félidő előtt egy bedobást és lefordulást követően tovább növelte előnyét a Fociszak csapata, 0–2!

A pihenőt követően aztán érezni lehetett, hogy fordult a kocka, a vendégek visszább álltak, zöld-fehér csapatunk pedig több energiát fektetett a támadásokba. A Fociszak így is nagyon veszélyes tudott lenni, ugyanis kontrából volt, hogy az üres kapura mehettek volna, de Koronczai az utolsó pillanatban óriásit mentett! Talán ez is adott egy kis lendületet, ugyanis a második félidő derekán Halmosi Szabi alapról visszatett labdáját Győrffy Matyi juttatta kapuba, 1–2. Hasonló szituációban már Matyi volt az előkészítő és centerezése Fazekas Norbit találta meg, aki nem hibázott és kiegyenlített, 2–2!

Hajtottak tovább a srácok, veszélyben forgott mindkét kapu, hogy aztán a végjátékba lépve, Joó Bálint átívelt a hosszúra, Koronczai Patrik beadott kapásból, ám labdájába kézzel ért bele egy védő, büntető! Fazi állt oda, higgadtan a bal alsóba vágta a játékszert, ezzel már 3–2 ide!

A végjátékban már Szabella Oli is pályára lépett pár percre (ugyanis kisebb sérüléssel küzdött), és ha már ott volt egy labdaszerzés után a hálóba gurított ezzel kialakítva a 4–2-es végeredményt.

A bajnokság rangadóját tehát megnyerte az Illés Akadémia Fiatalok csapata. A derbi két teljesen eltérő félidőt hozott. Sportszerű, fordulatos mérkőzésen sikerült a három pontot megszerezni. Előnyünk ezzel 8 pontra nőtt és már csak egy halasztott mérkőzés van hátra az alapszakaszból az eSport Szombathely ellen.

Illés Akadémia Fiatalok – Fociszak FC 4–2 (0–2)
Gólszerzők: Fazekas (2), Győrffy, Szabella