Felső tagozatos lányok tornája indította a hetet

Felső tagozatos lányok tornája indította a hetet

A hagyományokhoz híven ezúttal is felső tagozatos általános iskolás lányok labdarúgó-tornájának adott otthont az Illés Akadémia nagy műfüves pályája.

Az idén 30 éves jubileumát ünneplő Viktória FC által szervezett eseményen hat iskola képviseltette magát, akik két csoportban küzdöttek meg a helyezésekért. Az „A” jelű hármasba a Reményik, a Brenner, valamint a Váci II. csapata kapott besorolást, míg a másik trióban a Váci I., a Zrínyi, valamint a Paragvári küzdött meg egymással. Nagy örömünkre ezúttal is volt kikért szorítanunk, utóbbinál Szélessy Hédi, a Brenner csapatában az Imre-tesók, Adél és Blanka, míg a Zrínyiben Palatin Dorka, Első Hanna, Széplaki Sára, Sipos-Kiss Virág, valamint Nagy Csenge képviselte a zöld-fehér színeket. A csoportmérkőzések után az 5-6. helyért a két harmadik helyezett vívott helyosztó mérkőzést, a másik négy csapat pedig keresztbejátszást követően döntötte el a pozíciók sorsát. A két elődöntőből a Zrínyi, valamint a Brenner csapatai kerültek ki győztesen, így ők vívhatták a finálét, míg a bronzcsatában a Reményik és a Paragvári nézett farkasszemet. Az első helyet végül a Brennert legyőzve a Zrínyi szerezte meg, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Paragvári tanulói állhattak fel a remek hangulatú tornán. Növendékeink ezúttal is kitettek magukért, kiváló teljesítménnyel segítették iskolájukat, Imre Blanka 17 góljával pedig a legjobb góllövőnek járó címet is elhódította.

A torna végeredménye:

  1. Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola
  2. Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
  3. Paragvári Utcai Általános Iskola
  4. Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  5. Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola I.
  6. Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola II.

A  torna különdíjasai:

Legjobb góllövő (17 góllal): Imre Blanka (Brenner János Általános Iskola és Gimnázium)

Legjobb mezőnyjátékos: Varga Kata (Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)

Legjobb kapus: Simon Emese (Brenner János Általános Iskola és Gimnázium)