Felemás szezont tudhat maga mögött U12-es együttesünk

Felemás szezont tudhat maga mögött U12-es együttesünk

A tizenkettő lejátszott mérkőzése közül Tóth Zsolt csapata hatot nyert meg, ötöt pedig elveszített. Emellett egyszer játszottak döntetlent pre-akadémistáink.

A magunk mögött hagyott őszi idényt a gárda vezetőedzője értékelte.

Az őszi szezonunkkal kapcsolatban felemás érzéseim vannak.  A nyáron vettem át a 2010-es korosztályt közel 30 gyerkőccel, amit le kellett szűkíteni 13+2 főre. Ennek a folyamatnak a pozitív mivolta egyértelműen az volt, hogy minden játékost sikerült megismernem, így pontos képet tudtam kapni arról, hogy ki mire is képes valójában. Ebben az időszakban nagy segítségemre volt Vargovics Zsolt és Kálócz Zsolt, akiknek köszönöm a munkájukat: nélkülük az elején a nagy létszámú tréningek szervezése, koordinálása komoly nehézségekbe ütközött volna. Az már az első napokban látszott, hogy szép számmal vannak ebben a korosztályban ügyes, gyors, kreatív, tanulni akaró gyerekek, viszont alkalmazkodniuk kellett a megnövekedett térhez és időhöz. Ez nem volt zökkenőmentes, különösen technikailag volt sok hiba az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken egyaránt. Azonban a sok gyakorlásnak hála napról napra léptünk előre egyéni és csapatszinten egyaránt. A bajnokságot is döcögősen kezdtük, aztán szép lassan belelendültünk és az öltözőbe berobbanó COVID-helyzetig öröm volt nézni a gyerekeket edzéseken és mérkőzéseken egyaránt. Ezt követően a szakmai munka és az utolsó 4 találkozónk – Tatabánya, ETO, Veszprém, Mosonmagyaróvár – gyakorlatilag értékelhetetlen volt, hiszen az utolsó 1 hónapban 20 napot voltunk karanténban, edzeni sem igazán tudtunk. Ezért is mondtam, hogy felemás érzéseim vannak, mert kicsit hullámvasút volt ez a félév számunkra.

Melyek voltak a legkiemelkedőbb meccsek: pozitív, illetve negatív értelemben?

Én mindig azok közé az edzők közé tartoztam – és a jövőben is ez lesz az ars poeticam –, aki az utánpótlás mérkőzéseket nem célnak, hanem eszköznek tekinti. Nekem az az “eredmény”, ha az edzésen gyakoroltakat, játékhelyzet megoldásokat a gyerekek bátran alkalmazzák a meccseken és emellett óriási szívvel, a vasi emberekre jellemző akaratossággal és szenvedéllyel futballoznak. Ebből a bajnokság középső szakaszában sokat kaptam tőlük vissza. Az is örömmel töltött el, hogy a srácok kivétel nélkül több poszton is játszottak ebben a félévben, ami egyrészt nekik is jó, hiszen folyamatosan új játékhelyzetekbe kerültek, amelyeket meg kellet oldaniuk, ezáltal még sokoldalúbb játékosok válhatnak belőlük, másrészt lehetőségem volt és van folyamatosan monitorozni őket, hogy vajon ki melyik pozícióban tudja a legjobb teljesítményt nyújtani. Amúgy negatív értelemben a Veszprém elleni mérkőzésünket lehet említeni, amit úgy kellett lejátszanunk, hogy a találkozó előtti napon szabadultunk a karanténból, és mindössze 5-en voltunk edzésen, ezért az U11-es korosztállyal kellett feltölteni a keretet, mert különben nem tudtunk volna kiállni.

Milyen fejlődésen mentek át a gyerekek, illetve a csapat?

Ez a korosztály először játszott 8+1-es felállásban, így a már meglévő tudásuk mellé több új dolgot kellett elsajátítaniuk egyéni- és csapatszinten egyaránt. Sokat léptünk előre a labdakihozatalokban, a passzerősségben, a nyitott pozíció felvételében, a fejorientációban, a játékhelyzetek megoldásában tengelyben és szélen, valamint a játék folytatásának az irányába történő átvételekben. Csapatként fejlődtünk a presszingben, egymás biztosításában a mélységi passzsávok zárásában, és a forgások tudatosságában labdabirtokláskor. Sokat kell még fejlődnünk egyéni- és csapatszinten is, hiszen sem egy játékos, sem pedig egy csapat sincs teljesen kész soha, mindig van hova fejlődni, jobbnak lenni. Ezt szemelőt tartva fogunk dolgozni a jövőben is.

Milyen folytatásban bízol?

Bízom benne, hogy a koronavírus tavasszal nem fogja újfent berúgni az öltözőnk ajtaját, így egy folyamatosan fejlődő játékot fogunk tudni mutatni minden szinten. Végezetül köszönöm a gyerekeknek és a szüleiknek ebben a félévben mutatott hozzáállásukat, türelmüket, valamint a családomnak a támogató hátteret. Nem maradhat ki a felsorolásból a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola sem, ahol tanítok, hiszen bármilyen kéréssel fordultam hozzájuk, minden esetben pozitív választ kaptam, amiért nagyon hálás vagyok. Remélem ez a kohézió megmarad a tavaszra is, így biztosítva a folyamatos fejlődés és előrelépés lehetőségét.