Ez most nem az Illés Akadémia U11 napja volt

Ez most nem az Illés Akadémia U11 napja volt

A Faggyas Milán vezette csapat nem tudta megismételni az elmúlt hetek produkcióját.

A saját szervezésű fordulóban Faggyas Milán a Kiss Benedek – Hányi Bálint, Németh Noel, Molnár Bálint, Bangó Benedek, Poszavecz Lénárd, Lengyel Ágoston, Tóth Noel, Baranyai Borisz, Majlinger Máté és Lajos Patrik alkotta keretet játszatta. Ezúttal azonban a srácok nem tudtak olyan teljesítményt nyújtani, mint ami igazán jellemzi őket. Az első mérkőzést még megnyerték a srácok, ám a másik kettőn – mindenek előtt a nem megfelelő hozzáállás miatt – vereséget szenvedtek.

Eredményeink:

Illés Akadémia U11 – Király SE U11 7–0

Illés Akadémia U11 – Veszprémi FC USE U11 3–4

Illés Akadémia U11 – ZTE U11 3–6

Már az első mérkőzésen azt éreztem, hogy nem vagyunk elég élesek. Előtte pedig beszéltünk róla, hogy mentálisan rendben legyünk – valahogy megéreztem, hogy néhányunknál muszáj felhívnom erre a figyelmet. Később a mutatott játékban és a hozzáállásban is szerepe volt ennek – főleg utóbbi volt megengedhetetlen, van, akinek sürgősen változtatnia kell! Csak és kizárólag alázattal és a csapatérdekek minden elé helyezésével lehet játszani! Mindez abban mutatkozott be, hogy tulajdonképpen gólokat ajándékoztunk az ellenfelünknek – ez pedig azoknak az önbizalmát is lerombolta, akik becsülettel tették a dolgukat. Jobb helyezkedésre és koncentrációra lett volna szükség. Óriási lecke volt ez a mai nap, egy figyelemfelhívás, miszerint nem lehet egyetlen egy játékszituációt sem félvállról venni. Aki szeretne fejlődni, és a közösen megkezdetett utat folytatni, az nem térhet le erről

– nyilatkozta a vezetőedző, Faggyas Milán.