Egyszer fent, egyszer lent

Egyszer fent, egyszer lent

Négy nap alatt kétszer mérkőzött meg a dánokkal a Bolla Bálintot is soraiban tudó magyar U16-os labdarúgó-válogatott. Pech, hogy akadémistánk éppen azon a mérkőzésen volt végig a pályán, melyet az északiak nyertek meg 3–0-ra.

Folytatta az intenzív felkészülést a 2023-as hazai rendezésű Európa-bajnokságra a Belvon Attila vezette korosztályos válogattunk. Fiataljaink ezúttal mintegy egy héten át edzőtáboroztak Telkiben, ahol kétszer is összemérték a tudásukat a dánok U16-os nemzeti csapatával. Az első mérkőzésen a mieink nyertek 3–1-re, míg a másodikon a vendégek győztek 3–0-ra.

Nagyon jól telt ez a hét a csapattal. Igazából valamennyi edzésen a dánok ellen készültünk. A keretben ugyan voltak változások, de nem túlságosan sok. Akárcsak a szlovénekkel szemben, most is a második összecsapáson kaptam lehetőséget. Belső védőként végig a pályán lehettem. Ez most nem volt akkora élmény, mert a dánok nyertek 3–0-ra. Ezen a meccsen gyorsabbak, erősebbek voltak. A poszt egy picit még fura a számomra, de természetesen ott is megpróbálom a legjobbamat nyújtani. A saját teljesítményemet közepesre értékelném, szerintem a szlovének ellen jobban ment nekem is a játék

– fogalmazott roppant önkritikusan Bolla Bálint, aki nagyon bízik abban, hogy a következő összetartásra is meghívást kap. Abban az esetben pedig akár még az oroszok elleni felkészülési mérkőzéseken is szaporíthatná válogatottságainak számát.