Az Illés Akadémia roppant tehetséges 15 esztendős kapusát, Németh Bencét immáron a második alkalommal invitálta tesztelésre a PSV Eindhoven.
Az Illés Akadémia nyitott arra, hogy a külföldi megkeresések esetén megtaláljuk a legmegfelelőbb megoldást növendékeink számára – ezzel is segítve karrierjüket. Hadnagy Zsolt, az Illés Akadémia vezető tehetségkutatója arról számolt be, hogy a holland topcsapat, a PSV Eindhoven részéről újból megkeresés érkezett hozzánk.
A globálissá váló futballban rendkívüli szerepe van a kapcsolatoknak: ezekre a megszerzett kontaktokra bizony lehet építkezni. Előfordul, hogy több ügynökség megkeresését fogadom. A tapasztalat az, hogy olyan labdarúgókat keresnek külföldön, akikben már fiatalon meglátnak valamit, és akik bátrak, így meg is állják a helyüket más, a megszokottól eltérő körülmények között is. Akár egy-egy topcsapatban is… Amikor legutóbb voltunk Eindhovenben, akkor megígérték, hogy Bencét visszahívják. Éreztették velünk már akkor, hogy Bence produktuma tetszett a hollandoknak. Most ismét megkeresték, szeretettel fogadták mind a kapusedzők, mind a sportigazgató. Tényleg úgy, mintha már oda tartozna. Meglátásom szerint az egész heti munkája remekül sikerült, a tréningeken a maximumot nyújtotta. A kapott visszajelzések során kiemelték az önbizalmát, azaz már ennyi idő alatt nem csak a fizikai, hanem a mentális háttérét is felmérték. Eddig is figyelték és ezután is figyelni fogják – ez pedig nagy büszkeség az Illés Akadémiának, hiszen a PSV Eindhoven abszolút Európa-szintet jelent
– mondta Hadnagy Zsolt, az Illés Akadémia vezető tehetségkutatója.
A 2019-es esztendőben Senkó Zsombor Olaszországba a Juventushoz, Hegyi Krisztián Angliába, a West Ham Unitedhoz, míg Kiss Ágoston Németországba, az Arminia Bielefeldhez; egy évre rá, Tóth Balázs Ausztriába, a Red Bull Salzburghoz került. Kutasi Csaba, Németh Gábor, Rózsa Dániel, Schimdt Gábor és Varga Zoltán kapusedzők munkáját dicséri, hogy újabb hálóőrünk, ezúttal Németh Bence került egy komoly klub célkeresztjébe. Természetesen a főszereplővel is beszélgettünk.
Nagyon örültem annak, hogy a tavaly augusztusi próba után ismét meghívást kaptam Hollandiába. Az az igazság, hogy volt erre már korábban is ígéret, de most jött el az ideje annak, hogy újfent kiutazhassak hozzájuk.
Ha minden igaz, akkor egy számodra nagyon kedves kísérőd is volt.
Igen, az édesapám is velem tarthatott. Ez így sokkal jobb volt, mert ő mindenben támogatni tudott. Ráadásul ugye ő is kapus, így szakmai tanácsokat is kaphattam tőle.
Miből állt most a program?
Lényegében egy hetet voltunk kint: vasárnap utaztunk és következő vasárnap jöttünk haza. Délben kezdődtek a foglalkozások, amelyek kapus-, valamint csapatedzésből is álltak. Minden nap egy tréning volt, kivéve a szerdai pihenőnapot. Edzettem az U15-ös és az U16-os csapattal is, valamint védhettem egy felkészülési mérkőzésen is.
Ezen a bizonyos felkészülési meccsen pedig egy német sztárklub utánpótlás-csapata volt az ellenfeletek.
Így van, ugyanis a Bayern München U16-os együttesével játszottunk. Én 50 percet voltam a pályán az amúgy 1–0-ra megnyert mérkőzésen. Így értelemszerű, hogy nem kaptam gólt. Jónak értékelték a meccsen nyújtott teljesítményemet és az összképet is megfelelőnek tartották. Elmondták, hogy melyek azok a dolgok, amikben még fejlődnöm kell.
Amúgy összességében a véleményük szerint mennyit fejlődtél a tavalyi tesztelés óta?
Azt mondták, hogy még jobb vagyok, mint amilyen tavaly voltam. Véleményük szerint a lábbal való játékban és a kijövetelekben léptem sokat előre. Minden edzés után konzultáltam Németh Gáborral, elmeséltem minden lényeges történést, és kikértem a véleményét.
A tesztelés végén miben maradtatok a PSV illetékeseivel?
Sok-sok mindenről beszéltünk, természetesen nagyon várom az esetleges folytatást.