Egygólos különbség a zöld-fehér rangadón

Egygólos különbség a zöld-fehér rangadón

Kiélezett, izgalmas meccset játszott az Illés Akadémia U13.

ETO FC U13 – Illés Akadémia U13 2–1 (0–0, 1–0, 0–1, 1–0)
Illés Aka. U13:
Varga N. – Hányi, Laczó, Axnix – Hideg, Gurzó – Bosnyák Botond, Moldován, Grádvohl. Cserék: Szakály, Angler, Tasnádi Zs., Tóth D., Bosnyák Bence, Szántó. Vezetőedző: Nagy László.
Gólszerző: Moldován (53., 1–1)

Ahogy az előzetesen is várható volt: remekül felkészített csapatok feszültek egymásnak az ETO Parkban. Mindkét csapat futballozni próbált: volt időszak, amikor mi tudunk dominálni, volt, hogy a győriek birtokolták többet a labdát. A vezetést ők szerezték meg: előttünk éppen kimaradt egy nagy lehetőség, míg a győriek egy védelmi megingást kihasználva előnybe kerültek. Ez azonban nem szegte a mieink kedvét: több támadásunk is góllal kecsegtetett, és sikerült is egyenlítenünk! Egy középpályás labdaszerzést követően Gurzó György szöktetéséből Moldován Levente lépett meg, és lőtt a kapu bal felébe, 1–1! Azonban az utolsó negyedben – amikor már kissé fáradtunk – egy balszerencsés találattal megint az ETO került előnybe, és a végéig ezt a szűk különbséget meg is tudták tartani.

Győzelmi esélyekkel indultunk a meccsnek, tudtuk, hogy erős csapat az ETO, de mi is jó formában vártuk a meccset. Az első negyed eleje a hazaiaké volt, aztán azonban mi voltunk a veszélyesebbek. Hasonló volt a helyzet a következő etapban is. Ebben a periódusban nekünk volt ziccerünk, aztán szinte az ellentámadásból egy elkerülhető góllal a győriek kerültek előnybe. A harmadik negyedben aztán végig mi domináltunk, sok szép támadásunk volt, és sikerült is egyenlítenünk. Egyébként a meccs második felében a viharos erejű szél nagyban meghatározó volt. Az utolsó negyedben elfáradtunk: az addigi időszakban igyekeztünk minél többet letámadni, és talán ez, és a szél is kivett az erőnkből. Így a negyedik 20 perc során valamivel többet volt náluk a labda, és egy oldal-szabadrúgás után egy balszerencsés mozdulatot követően került a hálónkba a labda. Az elmúlt heteknek megfelelően jól játszottunk, elégedett vagyok a hozzáállásunkkal és a játékunkkal, miközben az eredmény tekintetében van hiányérzetem. Meglátásom szerint a döntetlenre rászolgáltunk volna

– értékelte a találkozót Nagy László.