Egy góllal kapott ki a Haladás a Honvéd otthonában

Egy góllal kapott ki a Haladás a Honvéd otthonában

Hárman kezdtek az akadémisták közül.

Az U18-as válogatott felkészülését követően Szalay Szabolcs is csatlakozott a Szombathelyi Haladás keretéhez, és Mátyus János vezetőedző úgy döntött, hogy kezd is a támadó. Mellette Schuszter Ronald és Szekér Ádám futottak ki a kezdőcsapat tagjaként. A padon Tóth-Gábor Kristóf, Illés Bence és Balogh Ferenc vártak bevetésre.

Nem ijedtek meg a mieink: a 7. percben Szalay bal alsó sarokba tartó lövésénél védett nagyot Tujvel. Az első negyedóra végéhez közeledve Szekér vetette magát észre egy lövéssel, de az fölé szállt. Nagyot kellett elsősorban védekezésben bemutatnia a csapatnak, ez tulajdonképpen sikerült: ötödik 2020-as félideje is 0–0-ával zárult a Haladásnak.

A szünetben Tóth-Gábor Kristóf állt be. Aktívan kezdett ő is, sajnos azonban igazi helyzetet vele sem tudott kialakítani a Haladás. Az 57. percben hátrányba került a szombathelyi csapat, mint később kiderült: ez volt a találkozó egyetlen gólja. Az utolsó tíz percre Schuszter helyett Illés Bence lépett pályára.

Egy rutinosabb, minden héten magasabb szinten futballozó csapat ellen helytállt a vasi együttes, amelyben öt Illés Akadémista is szerephez jutott.