Egy gól döntött az U12-esek meccsén

Egy gól döntött az U12-esek meccsén

A rendkívül izgalmas találkozón hazai győzelem született.

Illés Akadémia U12 – Király SE U12 1–0 (0–0, 0–0, 1–0, 0–0)
Illés Aka. U12:
Hajba – Németh B., Székely, Győrvári – Mihók, Módly – Lakatos, Molnár B., Szakács. Cserék: Schepanski – Szalma, Reiber, Orbán, Dobovánszky. Vezetőedző: Tóth Zsolt.
Gólszerzők: Módly (56., 1–0)

Az U12-es bajnokság észak-nyugati csoportjában a Király SE érkezett az Illés Akadémiára. Az első húsz perc a szép cselekről szólt, a kapuk alig forogtak veszélyben. Csipkedték magukat a srácok mindkét oldalon rendesen, de a védekezés jól működött itt is és ott is.

A második negyed is hasonlóan zajlott: a kapuk előtt az utolsó vagy az utolsó előtti passzok nem sikerültek – vagy inkább továbbra is a védekezést lehetett dicsérni – így igazi nagy helyzet nem alakult ki. Szögletekig el-eljutottak a csapatok, de ezeknél a hátvédek ügyessége érvényesült.

A térfélcsere után Molnár Barnabás kínálta meg egy jó lövéssel a vendégek kapusát, és ezt követően Tóth Zsolt együttese került fölénybe. Módly Samu 13 méterről a kapu bal felét célozta meg, de centiket tévedett. Az 58. percben egy szöglet után összeszedtük a labdát a középpályán, Módly Samu pedig távolról ívelt a centerpozícióban lévő Molnár Barnabás felé: a labda azonban nagyot pattant, így sem a középcsatár, sem a vetődő vendégkapus nem tudott beleérni, a játékszer pedig a kapu jobb felében kötött ki, 1–0.

Az utolsó etapban azonnal egymásnak estek a csapatok: egy előrevágott labdára Schepanski Noah jött ki és tisztázott remek ütemben, míg a másik oldalon Orbán Roland került ziccerbe, de erőtlen lövését szögletre paskolta a hálóőr. Nem sokkal később a gólszerző elé pattant a labda, ezúttal azonban mellé lőtt 11 méterről. A 69. percben Reiber Marcell ívelt szabadrúgását Lakatos Krisztián finom mozdulattal tette kapura, de védett a vendégkapus. Nem sokkal később Orbán Roli a kapu előtt három védők is megforgatott, lövését óriási bravúrral tolta ki a kapus. A 75. percben ziccerben lépett ki egy labdaeladás után a vendégek támadója, ám Reiber Marcell és Schepanski Noah közös erővel szögletre mentettek.

Az izgalmas és véglegetekig kiélezett mérkőzésen a mieink rászolgáltak a három pontra, ezzel hazai pályán továbbra is 100%-os teljesítménnyel áll a csapatunk.

Hiába voltunk labdabirtoklási fölényben a találkozó elején, ellenfelünknél nagyon jók voltak az átmenetek – ők ebből voltak veszélyesek, mi inkább átlövésekkel kísérleteztünk. Az első negyed inkább a miénk volt mégis, a másodikban a cserék után a Király volt mezőnyfölényben, de mi rendkívül szervezetten védekeztünk, helyzetet nem engedélyeztünk. A harmadik etap során mi domináltunk, egy begyakorolt variáció után pedig a vezetést is megszereztük. Az utolsó elején akár el is dönthettük volna a meccsen, de a legvégén a vendégeknek voltak lehetőségeik. Összességében megérdemelten győztünk egy szervezett, jó csapat ellen

– értékelte a mérkőzést Tóth Zsolt vezetőedző.