Egy félidőn át tartottuk magunkat

Egy félidőn át tartottuk magunkat

Pre-akadémiai csapatunk egy félidőn keresztül jól tartotta magát Pápán, szoros volt az eredmény a tabellán lényegesen jobban álló hazaiak ellen. A második játékrész azonban nem sikerült ilyen jól.

Pápai ELC U14 – Viktória FC U14 7–0 (2–0)
Viktória FC U14:
Gundinger L. – Harmath R., Imre A., Giczi L., Anderle M., Szélessy H., Kovács L., Becskeházy J., Babos H. Csere: Gartner J. Vezetőedző: Tóth Alexandra.

Az U14-es regionális bajnokság Észak-nyugati csoportjában valószínűleg ezüstérmet szerző pápaiak ellen az elsődleges cél az lehetett, hogy jó mérkőzést játsszunk, a mieink minél többet mutassanak be abból, amit az edzéseken tanultak, illetve – nem mellékesen – élvezzék a futballt.

Az első játékrészben – bár a Pápai ELC a szünetre kétgólos előnyt szerzett – ez tulajdonképpen sikerült is. A fordulás után viszont nem sikerült folytatni az addigi viszonylag jó teljesítményt, a nagy melegben hátrányt jelentett, hogy Tóth Alexandra nem tudta cserékkel frissíteni a csapatot. Nem vitatható, hogy a hazai gárda egyénileg is jobb, fizikailag erősebb játékosokból áll: a pápaiak nagy gólkülönbséggel nyerték a találkozót, amely kapcsán főként azért lehet hiányérzetünk, mert nem sikerült gólt lőni.

Egyetlen mérkőzés vár még U14-es lányainkra a szezonban, ezen az SC Sopronnal csapunk össze, Szombathelyen.

Azt kértem a lányoktól az öltözőben, hogy elsősorban a védekezésünkre figyeljünk oda. Egymást kisegítve próbáljuk megnehezíteni az ellenfél dolgát. Ez az első félidőben nagyjából jól működött. Sajnos a kispadunk ismét rövid volt, keveset tudtunk frissíteni. A második félidőben már kevésbé koncentráltunk, a hazai csapat pedig könyörtelenül kihasználta a helyzeteit. A vereség ellenére voltak jó periódusai a mérkőzésnek, ezekből kell majd minél többet kialakítani és a befejezésekre odafigyelni

– értékelt Tóth Alexandra edző.