Döntetlennel búcsúztak Aradtól U14-eseink

Döntetlennel búcsúztak Aradtól U14-eseink

Az erdélyi torna harmadik fordulójában 1–1-es ikszet játszott a Viitorul Arad együttesével Nagy László legénysége.

Egy hosszú, fárasztó hét lezárásaként lépett pályára az aradi erőfelmérő utolsó játéknapján a helyi Viitorul ellen U14-es csapatunk. Azzal tökéletesen tisztában voltak a mieink, hogy nem lesz sétagalopp a mérkőzés, ugyanis egy korábbi, szombathelyi derbin már megtapasztalhattuk, hogy az erdélyiek agresszív, kőkemény focit játszanak. Ezt pedig tökéletesen igazolta is az első félidő. Az sem a mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy Nagy László tanítványainak a héten már ez volt a negyedik összecsapásuk, így érthetően picit fáradtabban, tompábban kezdték a meccset. Ennek ellenére Papp Máté bődületesen nagy kapufájánál közel jártunk a vezetés megszerzéséhez. Ám mivel a laszti nem a hálóban landolt, a szünetben 0–0-ra állt a derbi. Térfélcserét követően viszont nagyon gyorsan előnyre tettünk szert: Sánta Richárd vette be a hazaiak kapuját. Ezt követően kiegyenlített játék zajlott a pályán, ám az 50. percben egy szabadrúgást követő kipattanó labdából egalizáltak az aradiak, ennek köszönhetően pedig 1–1-es döntetlennel zárult a meccs.

Az Illés Akadémia U14-es csapata az aradi tornán összesen 7 pontot gyűjtött. A mieink 10 gólt szereztek, és csupán egyet kaptak, így pedig az erőfelmérőn megérdemelten végeztek az első helyen.

A mai meccsen ugyan csak döntetlent játszottunk az Araddal, de sokkal elégedettebb voltam, mint szombaton a Szeged legyőzését követően. A hozzáállás rengeteget javult, a fiúk kitették a szívüket-lelküket a pályára. Nem is játszottunk rosszul, de az látszott, hogy ez már a negyedik meccsünk a héten. A mérkőzés nagyobb részében így is dominálni tudtunk. A döntetlen igazságosnak mondható. A torna összességében nagyon hasznos volt, mert az ellenfeleink más és más játékerőt képviseltek. Fokozatosan erősödő riválisok vártak ránk. Mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni, azoknak is, akik korábban kevesebbszer léptek pályára. Elégedett is voltam velük. Több poszton is próbálgattam a srácokat, ez pedig a csapat javára válhat majd. Köszönet a szervezőknek. A gyerekek komoly élményekkel gazdagodva utazhatnak haza

– fogalmazott Nagy László vezetőedző, aki a Varga Noel – Angler Jákob, Axnix Zalán, Bogdán István, Bosnyák Botond, Bosnyák Bence, Börczi Benjámin, Grádvohl Kristóf, Hányi Dávid, Hideg Botond, Horváth Ármin, Kiss-Szécsényi Benedek, Laczó Bálint, Mihály Dániel, Moldován Levente, Nyári Olivér, Papp Máté, Sánta Richárd, Szakály Zétény, Tasnádi Zsombor és Tóth Dénes alkotta keret valamennyi tagjának játéklehetőséget a Viitorul Arad ellen.