Diákolimpiai napok az Illés Akadémián

Diákolimpiai napok az Illés Akadémián

Hétfőn az V-VI., míg kedden a III-IV. korcsoportos Leány Labdarúgó Diákolimpia keretein belül pattogott a labda akadémiánk nagy műfüves pályáján.

A hideg, szeles időjárás ellenére mindkét nap színvonalas, jó hangulatú mérkőzéseket hozott, a lányok láthatóan élvezték a játékot és szép megmozdulásokat, remek gólokat láthattunk tőlük. Külön öröm volt, hogy sok csapatban szoríthattunk akadémiánk növendékeiért, akik valamennyien kiváló teljesítménnyel járultak hozzá iskolájuk eredményéhez.

A hétfői napon, a középiskolák mezőnyében a Nagy Lajos Gimnázium Gévay Dorkával, Balogh Sárával, Spilenberg Majával, Rugovics Boglárkával, Varga Zsófiával, valamint Varró Veronikával a soraiban első helyen jutott a megyei döntőbe, de másnap is sokaknak szurkolhattunk: a Derkovits színeiben Ferenczi Hanna, Göndör Renáta és Pusztai Vivien lépett pályára, a Neumann iskolában Bihari Patrícia (testvére, Csenge sérülés miatt nem segíthette a csapatot), valamint Kovács Lili képviselt bennünket. A harmadik helyet megszerző Paragváriban Szélessy Hédi, az ezüstérmes Brennerben Imre Adél, Imre Blanka, valamint Kóródi Anna, míg a győztes Zrínyiben Első Hanna és Babos Hanna (Czuczai Daniella sérülés miatt nem tudott védeni) lépett pályára. Utóbbi csapatnak volt tagja a Lurkó UFC U13-asai között szereplő Széplaki Sára is. Ebben a korcsoportban így a Brenner, valamint a Zrínyi együttese folytathatja majd a küzdelmeket az április közepén megrendezésre kerülő megyei döntőben.

Az Illés Labdarúgó Akadémia nevében szívből gratulálunk minden játékosnak és felkészítőiknek!