Az U16-os leányválogatottunk elveszítette második mérkőzését a világ élvonalába tartozó Finnország ellen.
Válogatottunk, miután pénteken Sipos-Kiss Virág góljával 1–0-s győzelmet aratott Izland ellen, vasárnap egy jóval nagyobb játékerőt képviselő rivális ellen lépett pályára. Ezúttal Derényi Alíz középső védőként, míg Heiszter Hanna a támadószekció tagjaként kezdett.
A finnek az első helyzetükből be is találtak: a 11. percben egy szép akció után bevették Feurer Mira kapuját. Nem kellett sokat várni a második találatukra sem, a 22. percben egy újabb lehetőséget váltottak gólra, s ezt követően is a házigazdák játszottak mezőnyfölényben. Sándor Dávid szövetségi edző a szünetben hármas cserét hajtott végre, a középpályára érkezett Palatin Dorka is.
Ugyan jól kezdtük a második félidőt, sőt a szépítésre is lett volna lehetőségünk, az 50. percben kapott újabb gól megtörte a mieink lendületét. A 78. percben Sipos-Kiss Virág is beállt, a meccset végül 5–0-ra nyerték meg a finnek.
Ahogy az eredmény is mutatja, a finnek jóval előttünk járnak, aminek köszönhetően viszont sokat is tudunk tőlük tanulni: példaértékű a mentalitásuk, a küzdeni akarásuk és az agresszivitásuk is. Extra focit láttunk tőlük. Az előző mérkőzéshez képest sok poszton változtattunk, figyelünk a játékpercekre, hiszen nagyon fontosnak tartjuk, hogy minden játékos minél több időt töltsön a pályán ilyen szintű mérkőzéseken
– nyilatkozta Sándor Dávid szövetségi edző.
Válogatottunk 27-én, szerdán Írország ellen zárja a felkészülési tornát.
Forrás: www.mlsz.hu