Csillagos ötösre sikeredett a leány U17 szezonnyitója

Csillagos ötösre sikeredett a leány U17 szezonnyitója

U17-es lányaink a második félidő elején állva hagyták a szegedieket és végül magabiztos, 5–2-es győzelemmel rajtoltak a bajnokságban.

Illés Akadémia-Viktória U17 – St. Mihály FC U17 5–2 (1–2)
Illés Aka.-Viktória U17
: Kocsi P. (Francsics V., 46.) – Nagy B., Takács M. (Csarnai Z., 46.), Lukács K., Giczi K. (Varga Zs., 73.) – Müller Zs., Sági F. (Bukor Z., 64.), Csombor L. (Tóth L. B., 59.) – Polovics D. (Kutasy L., 73.), Alasz H., Licskai L. Vezetőedző: Faggyas Milán.
Gólszerzők:
Licskai L. (4., 1–0), Csombor L. (47., 2–2; 58., 5–2), Alasz H. (48., 3–2; 54., 4–2)

Pénteken délután eldördült a startpisztoly U17-es csapatunk számára, a mieink a Szeged ellen kezdték meg a 2023/2024-es bajnoki idényt. Átalakuló együttes ide, átalakuló együttes oda, villámrajtot vettünk, egy harcias labdaszerzés után Licskai Léna már a 4. percben megszerezte számunkra a vezetést. Ellentmondást nem tűrően játszottunk, magasan letámadtunk, ennek köszönhetően pedig rendre megfojtottuk ellenfelünk labdakihozatalait. Kapura veszélyesek voltunk, futószalagon dolgoztuk ki a helyzeteket, egy szép egyéni villanás után viszont a vendégek tudtak betalálni, 1–1-re módosítva ezzel a mérkőzés állását. A gól után is mi voltunk fölényben, a futball törvényszerűsége azonban sajnos érvényesült: az alföldiek másodszor is eljutottak a kapunkig, ebből másodszor találtak be, ami azt eredményezte, hogy ők mehettek 2–1-es előnnyel a pihenőre. A szünetben rendezni kellett a sorokat, Faggyas Milán nagyobb sebességi fokozatot kért a lányoktól, és hogy már az első másodperctől kezdve mutassák meg a pályán, hogy melyik a jobb csapat. Ez jobban nem is sikerülhetett volna, ugyanis sok szurkoló még vissza sem ért a büféből a hűsítő innivalók, valamint a kávék vásárlása után, amikor Csombor Luca találata, valamint Alasz Hanna duplája után 4–2-re már mi vezettünk ismét. Remekül jöttünk ki a második félidőre, semmiképpen sem akartuk a véletlenre bízni a dolgot, az 58. percben pedig újabb gólnak örülhettünk, ismét Csombor Luca volt eredményes (5–2). A rövidzárlat érezhetően megfogta a szegedieket, akik nem igazán tudtak építkezni, támadásokat vezetni, a játék szinte teljes mértékben áttevődött az ő térfelükre. A háromgólos előny tudatában is támadtunk, mentünk előre, ennek köszönhetően pedig többször is sikerült megbontani a széleken ellenfelünk védekezését, csak az utolsó momentumoknak volt köszönhető, hogy nem nőtt tovább a különbség. Az eredmény már nem változott a hátralévő időben, csapatunk magabiztos, 5–2-es győzelemmel rajtolt egy rendkívül kellemetlen stílusú, masszív ellenféllel szemben, így három ponttal a tarsolyában várhatja a jövő heti, DVTK elleni idegenbeli összecsapást.

Azt kaptuk ellenfelünktől, amit előzetesen vártunk tőlük, de természetesen a saját játékunk volt a fókuszban és azzal foglalkoztunk elsősorban. Főként hátulról, rövid passzokkal szerettünk volna építkezni, így szerettük volna szövögetni a támadásainkat, illetve, azt szerettük volna, ha mi diktáljuk a tempót és a szegedieknek kell alkalmazkodni a mi játékunkhoz. Úgy gondolom, ez meg is valósult a pályán, sok lehetőséget dolgoztunk ki, melyekből az egyiket sikerült is gólra váltanunk már rögtön a találkozó elején. Talán egy picit hamarabb is eldönthettük volna a három pont sorsát, de a nagy meleg, valamint a foggal-körömmel védekező ellenfél sem könnyítette meg a dolgunkat. A lányok kiadták, ami bennük volt, nagyon szépen tudtak fordítani a félidei hátrány után és megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Nagy gratuláció az egész csapatnak

– értékelt a bajnoki rajtot követően Faggyas Milán vezetőedző.