Csejtei Emília gólpasszal járult hozzá válogatottunk győzelméhez

Csejtei Emília gólpasszal járult hozzá válogatottunk győzelméhez

A magyar női U17-es válogatott első Eb-selejtezőjén 1–0-ra győzött Csehország ugyanilyen korosztályú gárdája ellen.

Akadémistáink közül Novák Luca és Csejtei Emília a kezdőcsapatba került, míg előbbi negyvenöt percet játszott, utóbbi végig a pályán volt és jó játéka mellett főszerepet vállalt a találkozót eldöntő magyar gólban.

Az első meccsünket Csehország ellen játszottuk, feltüzelve és győzelemre éhesen léptünk pályára. A csehek uralták szinte a meccset, de jó védekezéssel és Ascher Dóra nagy védéseivel nem tudtak áttörni rajtunk. Az 56. percben kaptam egy indítást, melyet egyből beadtam, s Szarvas Sára, a jól érkező szélső támadónk ezt gólra váltotta. Hatalmasat küzdöttünk egymásért a meccsen, nagyon örülök, hogy egy ilyen mérkőzésen én is szerepelhettem

– mesélte Csejtei Emília a találkozóról.

Schumi Dorottya szövetségi edző az mlsz.hu-nak értékelte a mérkőzést:

Nagyon nehéz mérkőzés van mögöttünk. Dicséret illeti a lányokat, mert óriásit küzdöttek a pályán, a megbeszélt taktikát betartották, fegyelmezetten játszottak. A felkészülési mérkőzéseink nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna, ezek után próbáltuk még jobban stabilizálni a védelmünket. A mai találkozón sokkal szervezettebben futballoztunk és jók voltak a kontratámadásaink. Örülök, hogy annak ellenére, hogy a csehek domináltak a találkozón, sikerült nyernünk, ez fontos lesz a folytatás szempontjából.

U17-es válogatottunk a selejtező minitorna második mérkőzésén, szombaton, 17 órakor, Telkiben, Bosznia és Hercegovina válogatottja ellen lép majd pályára.

Nyitókép forrása: www.mlsz.hu