Bronzérmes lett U8-as csapatunk

Bronzérmes lett U8-as csapatunk

Az előkelő harmadik helyen végzett Pados József legénysége a Tigris Kupán.

Az U8-as korosztályban nyolc együttes nevezett a Répce Sportcsarnokban megtartott erőfelmérőre. A rendezők a mieinket az A-csoportba sorsolták, ahol a Geregai Levente – Farkas Dominik, Majoros Márk, Baráth Olivér és Kovács Levente összeállítású akadémistáink előbb a Gyirmót, majd pedig a ZTE gárdáját győzték le 1–0-ra. Ezt követően sajnos a székesfehérvári Főnix Gold 5–0-ra nyert ellenünk, de ennek ellenére is meglett a továbbjutás a csoportból.

Az elődöntőben csapatunk az ETO FC Győr fiataljaival találkozott. Az összecsapást a Rába-partiak nyerték 3–1-re, így nekünk a bronzmeccs maradt, melyen 2–1-re győztük le a mosonmagyaróvári Credobus Tehetségközpont legénységét. Ez a siker pedig a bronzérmet jelentette a számunkra. A döntőben a győriek büntetőkkel múlták felül a Főnixet, ennek köszönhetően pedig ők nyerték a kupát.

Sajnos a betegség és a karanténok miatt a tornára nevezhető minimális létszámban (4+1) tudtunk elutazni. Az első két mérkőzésen azt kaptam a gyerekektől, amit gyakorlunk és elvárható tőlük: maximális koncentráció, egy az egy elleni párharcok, az ellenfél térfelén letámadás és hátulról felépített labdakihozatal. A harmadik mérkőzésen sajnos kijött a fáradtság és ezért a koncentráció sem volt tökéletes. Nagy ellenállást nem tanúsítottunk az ellenféllel szemben. Az elődöntőben is érződött a fásultság. Ezt az egy mérkőzést sajnálom, mert kicsit agresszív játékkal a döntőbe kerülhettünk volna. Az utolsó meccsen erőn felül teljesítettek a gyerekek, 1–0-s hátrány után is csinálták, amire ők képesek és meg tudtuk fordítani. Mindenki előtt le a kalappal, hiszen csere nélkül játszották végig az egész tornát. A hiányzókat várjuk vissza

– fogalmazott tanítványai teljesítményéről Pados József.

Nyitókép forrása: Répce Sportcsarnok Facebook-oldala