Bravúros U15-ös siker

Bravúros U15-ös siker

A korosztályos I. osztályú labdarúgó-bajnokságok legutóbbi fordulójában az Illés-Haladás U14-es, U15-ös és U19-es csapata lépett pályára. Az U15-ösök meglepetésre idegenben 4-2-re verték az MTK-t.

U14
MTK–Illés-Haladás 2-1 (0-0). – Budapest, vezette
: Ivacs.
Illés-Haladás: Olasz – Nagy R. (Kovács B.), Varga D. (Varga O.), Szvoboda, Bolla, Papp Cs. (Stifter), Frák, Mozsár, Somfalvi, Mohos (Bonyhárd), Udvardi. Edző: Noé Dávid.
Az első félidőben a szombathelyiek irányították a játékot, jól futballoztak és a helyzeteik is megvoltak a gól, gólok szerzéséhez. Ám ezeket a lehetőségeket egytől egyig ki is hagyták. Szünet után már az MTK akarata érvényesült, a kék-fehérek 2-0-ra elhúztak. A zöld-fehérek mindent egy lapra tettek fel, beszorították ellenfelüket, az utolsó tíz percben rengeteg lehetőséget kidolgoztak, melyek közül egyet gólra váltottak – ám ez csak a szépítésre volt elég. A nagyon jó futballt játszó hazai együttes ellen egy pontot megérdemelt volna az Illés-Haladás. Gólszerző: Udvardi.
A bajnokság állása: 1. Honvéd 65 pont, 2 Puskás Akadémia 64, 3. Vasas 63, … 8. Illés-Haladás 37.
29. forduló, szombat, 10.00: Illés-Haladás–Békéscsaba.

U15
MTK–Illés-Haladás 2-4 (1-2). – Budapest, vezette
: Hollósi.
Illés-Haladás: Simon – Szabó B., Kállai, Tama, Iván, Kovács P. (Várnai), Muzsi, Horváth K. (Bolla), Németh Á. (Bátori-Tóth), Miszori, Horváth J. (Knizs). Edző: Sátori Barnabás.
A vasi együttesben a múlt héten közös megegyezéssel távozott Sipos Norbert helyett az MTK ellen már Sátori Barnabás irányította a csapatot. A szombathelyiek jól kezdték a meccset, letámadták ellenfelüket, ezáltal sok labdát szereztek. Labdaszerzés után jól és gyorsan lendültek támadásokba, ugyanakkor agresszívan és fegyelmezetten védekeztek. Noha a fővárosiak is próbálkoztak, olykor többet birtokolták a labdát ellenfelüknél, nem tudtak a vendégek fölé kerekedni. Az Illés-Haladás teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a harmadik helyen álló MTK ellen. Gólszerzők: Horváth J. (2), Tama (2). Kiállítva: Ignéczi (42., MTK).
A bajnokság állása: 1. Puskás Akad. 75, 2. Honvéd-Magyar Futball Akad. 65, 3. MTK 52, … 9. Illés-Haladás 34.
29. forduló, szombat, 10.00: Illés-Haladás–Békéscsaba.U16
Az U16-osoknál nem rendeztek fordulót.
A bajnokság állása: 1. Honvéd 60, 2. MTK 49, 3. Puskás Akadémia 44, … 6. Illés-Haladás 27.
26. forduló, szerda, 14.00: Honvéd–Illés-Haladás.

U17
Az U17-eseknél nem rendeztek fordulót.

A bajnokság állása: 1. Honvéd 55, 2. MTK 41, 3. Puskás Akadémia 41, 4. Illés-Haladás 41.
26. fordulót, szerda, 12.00: Honvéd–Illés-Haladás.

U19
Illés-Haladás–MTK 0-5 (0-3). – Lukácsháza, vezette
: Kovács L.
Illés-Haladás: Viganó – Bokor (Bognár), Nyíri, Doktorics, Volter (Tóth-Gábor), Illés, Molnár T., Füleki, Bolla (Balogh F.), Szekér, Schuszter. Edző: Németh Szabolcs.
A szombathelyiek meglehetősen tartalékosan léptek pályára, különböző okok miatt négy meghatározó, ráadásul válogatott játékosuk is hiányzott. Németh Szabolcs nem számíthatott Kiss Ágoston, Nyári Patrik és Halmai Ádám játékára sem, Tóth-Gábor Kristóf pedig a második félidőre állt be. A szombathelyiek mezőnyben ugyan ügyesen futballoztak, ám a vendégek jobban használták ki helyzeteiket és megérdemelten nyertek. A gólkülönbség azonban túlzott, a játék képe alapján nem volt ekkora differencia a két csapat között.
A bajnokság állása: 1. MTK 56, 2. Honvéd 52, 3. Debrecen 44, 4. Illés-Haladás 35.
27. forduló, szombat, 12.00: Illés-Haladás–Puskás Akadémia.