Boldog születésnapot, Roli!

Boldog születésnapot, Roli!

Ma ünnepli 15. születésnapját Lehel Roland Milán.

Roli 2006. szeptember 15-én született, és még nem volt hét éves, amikor Budapesten a Baráti Bőrlabda FC-ben kezdett el játszani. Innen aztán Óbudára került a III. Kerületi TVE csapatához, majd leigazolta az MTK. A kék-fehéreknél az U12-ben 10 találkozón 12 gólt szerzett – kedvenc ellenfele az FC Hatvan volt, hiszen 2017. december 3-án négy találatot lőtt nekik. A 2018/2019-es szezonban 13/12-es mutatóval bírt immáron az egy évvel idősebbek között. Aztán az U14-ben 11 meccsen egyszer talált be, majd Újpestre került egy fél évre. Ezt követően 2021 tavaszán Szombathelyre igazolt. Nálunk idén május 15-én debütált, éppen korábbi csapata ellen, hiszen az MTK-val játszottunk és győztünk is 3–1-re. Első gólját a mostani pontvadászatban szerezte meg, amikor az Illés Akadémia U16 8–2-re győzte le az Újpesti TE együttesét.

Játékosunkról Németh Richárd vezetőedző mondott véleményt:

Roli beilleszkedése nem ment zökkenőmentesen, de mára megértette miért van itt. Képzett játékos, mindkét lábbal „intelligens”. Fizikálisan van még mit fejlődnie. Erősödnie, gyorsulnia kell, de beállt a sorba és dolgozik érte.