Boldog születésnapot, Roli!

Boldog születésnapot, Roli!

Ma tölti be a 16-ot Baján Roland.

Roli 2006. július 23-án született és Veszprémben kezdett el futballozni. Még nem volt hét éves, amikor az első edzésre jelentkezett. A 2017/2018-as kiírásban az U12-esek között bronzérmes lett a Dél-nyugati csoportban a VFC-vel, egy évre rá pedig az U13-asokkal ugyancsak a harmadik helyen zárt. 2019 és 2021 között 67 bajnoki találkozón 145 gólt rúgott a nevelőegyesületében – ez pedig kitűnő ajánlólevél volt az Illés Akadémiára. 2021 nyarán lett a játékosunk: bemutatkozására 2021. szeptember 4-én került sor, ekkor az U16-os csapatunk 8–2-re győzött az Újpesti TE ellen. Első gólját 2022. április 27-én szerezte, az MTK elleni 3–1 során talált be: emlékezetes találat volt, ugyanis a saját térfélről elvégzett Baján-szabadrúgás talált utat a kapuba. Eddig 25 találkozón szerepelt nálunk és 2 gólt ért el.

Roliról Németh Richárd vezetőedző adott jellemzést:

Tavaly nyáron került hozzánk, és nagyon hamar be is illeszkedett. A ritmust is felvette pár héten belül, és nagyon sokat lépett előre mind technikailag, mind taktikailag. Kifejezetten jó mentalitású játékos, aki még sokra viheti.