Boldog születésnapot kívánunk!

Ma 15 éves Nagy Zsombor.

A csornai születésű játékos Körmenden, a Kék Sünikben kezdett el futballozni. Az U14-es Vas megyei bajnokság Körmendi-csoportjában 4. lett csapatával a 2016/2017-es kiírásban, 17 meccsen szerepelt, egy gólt szerzett. Egy évre rá – ugyanebben a csoportban – ezüstérmet értek el, Zsombor pedig a 17 találkozón 17 gólt lőtt: az Egyházasrádóc ellen négyet, a Rábatótfalu, a Szentgotthárd és a Vasszécseny ellen pedig mesterhármast vágott. A 2018/2019-es bajnokságra leigazolt a Lurkó UFC, ahol az U14-es országos II. osztály Észak-nyugati csoportjában 23 találkozón öt gólt lőtt, de bemutatkozhatott az U15-ösök között is, ahol 6 meccsen egy gólt ért el. Ezek után került az Illés Akadémiára. A nemrégiben félbeszakított bajnokságban az U15-ös I. osztályban a 10. helyen zártak a zöld-fehérek: Zsombor 15 találkozón két gólt szerzett, a MOL Fehérvárnak és a Győri ETO-nek betalálva.

Kovács László, Nagy Zsombor vezetőedzője így vélekedik róla:

Hóbortos játékos, aki nagyon jó csapattag. Még nem igazán tudjuk, melyik a legideálisabb poszt számára, de elmondhatom, hogy remek felépítése van. Amennyiben mind technikailag, mind taktikailag úgy fejlődik, ahogy szeretnénk, akkor jó játékos válhat belőle.