Boldog születésnapot kívánunk!

Boldog születésnapot kívánunk!

Ma tölti be 15. életévét Kopácsi Áron.

Áron Veszprémben született, és ott is kezdett el futballozni 2012-ben. A 2017/2018-as U12-es bajnokság első fordulójában a Kaposvár ellen rögtön triplázott. Az őszi nyolc találkozó után le is igazolta őt a Puskás Akadémia – éppen a Kaposvár ellen mutatkozott be a kék-sárgáknál is. Az évadban 15 mérkőzést játszott és 9 gólt szerzett. Egy év múlva – immáron az U13-asoknál – 16 meccsen 4 gól fűződik a nevéhez: a Siófok, a Kaposvár, a Paks és a Pécs kapujába talált be. A tavasszal félbeszakított 2019/2020-as bajnokságban alapembernek számított a Puskásban (13 találkozó, 1 gól), majd nyáron Szombathelyre költözött. 2020. augusztus 29-én debütált zöld-fehér mezben. Első találatát Diósgyőrben szerezte, eddig 10 találkozón játszott nálunk. Tavaly decemberben már az U16-osoknál is számítottak rá, két alkalommal csereként lépett pályára.

Németh Richárd, Áron vezetőedzője nyilatkozott a játékosról:

Rendkívül jók a fizikai adottságai és technikailag is rendben van. Mindenben nyerni akar, ez az, ami viszi előre. A játéka még nem elég érett, de van ideje bőven. Személyében egy korosztályos válogatottról van szó.