Boldog születésnapot, Franci!

Boldog születésnapot, Franci!

U19-es csapatunk támadója, Simon Franciska ma ünnepli 19. születésnapját.

Franciska a 2018/2019-es szezontól tagja együttesünknek, első idényében az U19-es korosztályban 13 mérkőzésen lépett pályára, valahányszor kezdőként, s háromszor szomorította az ellenfeleket. A következő, koronavírus miatti csonka szezonban háromszor jutott szóhoz, s mindannyiszor pályán volt a kezdő sípszó alkalmával. A 2020/2021-es kiírásban amellett, hogy 17 mérkőzésen 6 gólt szerzett az U19-eseknél, 2020.október 11-én bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, méghozzá a Diósgyőr elleni kupamérkőzésen. A Simple Női Ligában a Kelen elleni összecsapáson esett át a tűzkeresztségen 2020.november 25-én. Ezt követően még 5 alkalommal jutott szóhoz az NB I-ben. A jelenlegi szezonban 11 mérkőzésen 4 gólt szerzett az U19-es csapatban.

 

Tebeli György vezetőedző gondolatai Franciról:

Franci egy nagyon erős személyiség, igazi csapatember, akire mindig lehet számítani. Edzésmunkája, hozzáállása példaértékű, jelenleg továbbtanulási szándékai vannak, illetve éppen a napokban csinálja a felvételijét az edzőképzésre, amihez ezúton is sok sikert kívánunk Neki.