Boldog születésnapot, Barnabás!

Boldog születésnapot, Barnabás!

Ma 17 éves Lórántfy Barnabás.

Barni Celldömölkön született, és ott is kezdett el játszani. A 2016/2017-es kiírásban a Lurkóban szerepelt: az U14-es II. osztályú bajnokságban 20 meccsen 17 gólt rúgott – két mesterhármas mellett a Sárvár ellen egymaga ötöt rúgott. Egy év múlva, egy korosztállyal feljebb 24/4-es mutatóval bírt, gyakorlatilag végigjátszotta a bajnokságot. A következő pontvadászatban szintén az U15-ösök között 26 találkozón 10 találat fűződik a nevéhez: a Hévíz és a Nagykanizsa ellen duplázott. Ezt követően igazolt az Illés Akadémia kötelékébe. A 2019/2020-as csonka bajnokságban az U16-osoknál mutathatta meg magát. Illés Akadémia-mezben 2019. augusztus 24-én a budapesti Népligetben debütált, csapatunk pedig egy 3–3-as döntetlennel egy pontot hozott el a Ferencvárostól. 12-szer játszott, sőt, egyszer az U17-esek között is lehetőséget kapott. Ahol a 2020/2021-es szezontól kezdve kerettag: az alapszakaszban ötször játszott, míg még ősszel az U19-es csapatban is bemutatkozhatott. A rájátszás eddigi mindkét mérkőzésen pályára lépett a középház első helyére törő együttesünkben.

Sátori Barnabás, a csapat vezetőedzője így vélekedik névrokonáról:

Technikailag képzett, játékintelligens labdarúgó. Legfőképpen az egyéni védekezésben és a párharcok felvállalásában kell fejlődnie.