Boldog születésnapot, Attila!

Boldog születésnapot, Attila!

Tizenhetedik születésnapját ünnepli ma Kovács Attila.

A szombathelyi játékos a Haladásban kezdett el futballozni 10 éves korában. A 2016/2017-es U14-es II. osztályú bajnokságban mutatkozott be nagypályán – 29 találkozón játszott, az Andráshida ellen talált be. Egy év múlva ugyanebben a küzdelemsorozatban 12 alkalommal, az egy évvel idősebbek között 13-szor szerepelt – mindkét korosztályban 1-1 gólt szerzett. A 2018/2019-es kiírás remekül sikerült számára: 19 meccsen 9-szer volt eredményes – Sümegen négyszer köszöntötték gólszerzőként a társai. Mindez jó ajánlólevél volt számára, így 2019 őszén már az Illés Akadémia mezét ölthette magára. Az U16-osok között 2019. szeptember 7-én mutatkozott be Felcsúton (2–1-re kikaptunk), míg egy bő hónap múlva már gólt is szerzett, amikor a Ferencvárosnak talált be. A csonka bajnokságban 15-ször lépett pályára és két találat fűződik a nevéhez. Az U17-esek között szerepel a mostani pontvadászatban: eddig hét alkalommal játszott.

Sátori Barnabás így látja Attilát:

Átlagon felüli munkabírással rendelkező játékos remek alkattal, aki a kért taktikai feladatokat mindig maximálisan próbálja betartani. Leginkább a játékhelyzetek megoldásában, és azok technikai kivitelezéseiben kell fejlődnie.