Bátran és tudatosan futballozott az Illés Akadémia U8

Bátran és tudatosan futballozott az Illés Akadémia U8

Székesfehérváron szerepeltek Dvorschák Gábor tanítványai.

Az Illés Akadémia U8 a III. Kerületi TVE és az MTK társaságában utazott a királyok városába, ahol a Fehérvár FC meghívására minitornán vett részt. A zöld-fehér tehát három mérkőzést játszottak, egy-egy találkozó 2X15 percig tartott, a helyszín a Csíkvári úti műfüves csarnok volt. A vasiak Mersich Máté, Markó Hunor, Mihályfi Milán, Németh Olivér Ákos, Poór Zétény, Bloch Bence, Szárnyas Marcell, Németh Bercel összeállításban szerepeltek.

Az előző heti tornához képest, sokkal jobban tetszett – pedig az is egészen jól sikerült – hogy most nagyon bátran játszottunk. Már ki merem mondani: tudatosan futballoztunk. Az első két találkozó kifejezetten éles volt, egy-egy góllal kaptunk ki, azonban örömteli, hogy a magas védekezésünk működik a jó csapatok ellen is. Labdakihozatalban is rendkívül sokat léptünk előre! Az utolsó meccs miatt van hiányérzetem, bár több lehetőségünk is volt az elején, azt nem használtuk ki, viszont az ellenfél szinte mindet, így ebből az összecsapásból csak tanulhatunk

– mondta Dvorschák Gábor vezetőedző.