Bátrabban kellene fociznunk

Bátrabban kellene fociznunk

Hasznos edzőmeccset játszott U10-es csapatunk egy fizikálisan erős osztrák ellenféllel szemben.

A Fussballakademie Hartberg U10-es együttesével játszott hazai környezeteben 6+1-es felállásban 3X20 perces felkészülési mérkőzést utánpótlásnevelő centrumunk U10-es együttese. Faggyas Milán a Hende Noel – Rajos Ádin, Tóth Dávid, Sömenek Bálint, Novák Benett, Papp Olivér, Vigh Olivér, Kalmár Kornél, Dávid Marcell, Angler Noé, valamint Molnár Bálint alkotta keretre számíthatott a meccsen, melyen felváltva dominált a két együttes. Hol a mieink, hol pedig a fizikálisan rendkívül erős vendégek játszottak némi fölényben, szereztek több találatot. A mérkőzést a Bozsik-tornákon megszokott szabályok szerint vívták meg a felek.

A mérkőzés elején megpróbáltuk azt játszani, amit előzetesen megbeszéltünk. Próbáltuk a labdakihozatalokat végigvinni, jó támadásokat vezetni, pontos befejezésekkel. Ez hellyel-közzel sikerült is. Úgy éreztem, hogy a kapu előtt azért kicsit határozottabbnak kellett volna lennünk ahhoz, hogy még több gólt szerezzünk. Bátrabban kell a támadózónában az egy az egy elleni szituációkat megoldanunk. A kombinatív játékban is előrelépésre van szükségünk. A gyerekeknek el kell hinniük, hogy a fizikálisan erősebb ellenfelekkel szemben is meg tudják csinálni a korábban gyakorolt elemeket. Azon dolgozunk, hogy a fiúk ezeket a játékszituációkat bátran, felszabadultan oldják meg. Én ebben maximálisan támogatom őket

– értékelte a történteket Faggyas Milán.